HTML

Danmark

Egy magyar kalandozásai Dániában.

Friss topikok

  • LlamaDalai: Gratulálok, hogy eljutottál a gyárba! Nekem is jól esne egy ilyen nap! Nem vagyok irigy :D. (2009.06.30. 17:25) LEGO - egy gyermekkori álom valóra válik
  • Cosinus: Az nem olyan meglepő, hogy a „szlovákokkal sem érez különösebb közösséget”. A csehek általában nem... (2009.06.08. 17:48) Portré: Petra
  • Udenlandsk: Igen, így van. Ahogy Közép-Európát kivéve szinte mindenütt, úgy Dániában is nagyon sok nyelvjárás ... (2009.02.02. 21:14) Dánul tanulok
  • Udenlandsk: Nos, a konzervatív szemléletemet egyelőre nem tudják kikezdeni masszív ostromló hullámok. Inkább é... (2009.01.22. 17:19) Homokozó közepén ülök (??)
  • erikkiz: megnéztem a képeket. Azért a bio-boxeralsó nagyon adja :) (2009.01.18. 15:47) Biofarm a szomszédban

Linkblog

2009.06.04. 09:00 Udenlandsk

Két keréken szép az élet

Címkék: utazás mindennapok

Ha valamit, akkor azt általában tudni szokták Dániáról, hogy a kerékpáros kultúra igen elterjedt – és ez igaz is. Amikor első alkalommal jártam Koppenhágában – pedig tél közepe volt –, ámulva láttam, hogy a dánok nagy csapatokban kerekeznek a város széltében-hosszában. Amikor a dán diákok becuccoltak a kollégiumunkba, természetesen első dolguk a drótszamarak ideszállítása volt; erre külön bicikligarázs szolgál. Azóta is ezzel az eszközzel jönnek-mennek, bármi dolguk akad is. Ez egy teljesen hétköznapi közlekedési mód errafelé – annyira természetes, hogy egy idő után az ember felteszi magának a kérdést: odahaza, Magyarországon vajon ez miért nincs így?

Ahhoz, hogy mindenki szívesen biciklizzen, először is megfelelő domborzati viszonyok kellenek. A szomszédos Norvégiában például, ahol sima terület alig van, nem csoda, hogy alig kerekeznek – bár igyekeznek erre ösztönözni arrafelé is a polgárokat: az igencsak hegyes-völgyes Bergenben például „kerékpárosfelvonó” üzemel: lábunkat egy kengyelbe akasztva húznak fel biciklistül a hegyoldalra némi csekély pénzösszegért. Dánia – amint az ugyancsak nagy kerékpároskultúrával bíró Hollandia – azonban ideális, hiszen gyakorlatilag teljesen sima, így rendszerint különösebb erőfeszítés nélkül lehet megtenni jelentős távokat is.

Ezen túl szükség van megfelelő infrastruktúrára is. Például míg Budapesten csak körülményesen, nagy körültekintéssel és sokszor bizony csak szabálytalankodva, veszélyesen lehet a városban kerekezni, addig itt mi sem természetesebb a jól kiépített bicikliutaknál: nem csak a városi autóutak és járdák között marad egy jó másfél-két méteres sáv erre a célra, hanem a hidakon, körforgalmakban, forgalmas csomópontokon, egyszóval szinte mindenütt ott látjuk a jobb láthatóság érdekében gyakran világoskékre festett sávokat – a megfelelő lámpákkal, táblákkal és minden egyébbel. De nem csak a városokban közlekedhetünk: a településeken kívüli közutak mellett is teljesen általános a kétoldalt létesített (az utakhoz hasonlóan számozott) kerékpárút, amelyen gyakorlatilag az egész országot zavartalanul bejárhatjuk. Ha nagy távolságra megyünk vagy lusták vagyunk, akkor természetesen vasúton is szállíthatjuk a gépet: minden vonaton van erre alkalmas kocsi, ahol afféle biztonsági övvel lehet elgurulásmentesen rögzíteni.

Nem csoda tehát, hogy Dániában az apró kisgyermekektől a divatosan (sokszor szoknyában és persze az elmaradhatatlan mindenféle kendőkben) öltözködő hölgyeken át az élemedett bácsikákig, beleértve a királyi család tagjaiit is mindenki előszeretettel teker. Ennek megfelelően alakultak a közlekedési szabályok. Míg odahaza például kész veszedelem a városban a kerekezés – mind a biciklista számára, akit bármikor figyelmetlenül elcsaphatnak, mind az autós számára, aki elé bármikor figyelmetlenül bevághat a biciklista –, addig északon, ahol egyébként is lassított felvételhez hasonló a közlekedés még a településen kívül is, a legnagyobb nyugalommal ülhetünk nyeregbe: az autósok mindenütt figyelnek, megadják az elsőbbséget. Az egyetlen veszélyt épp a külföldi sofőrök jelentik, akik nincsenek felkészülve a magabiztosan a kereszteződésbe hajtó kerékpárosokra, így néhanapján csúnyán elgázolják őket. Hasonló a helyzet a gyalogos-kerekes relációban is: míg otthon mondjuk a Bajcsy-Zsilinszky úton húzódó kerékpáros sávban rendszeresen és zavartalanul gyalogolnak a gyalogosok, addig itt mindenki saját térfelén mozog. Ami persze az idegennek nem mindig könnyű: olykor a nehezen megkülönböztető, közvetlenül a járda mellett húzódó kerekes sávba például én gyakran öntudatlanul átbotladozom, olykor igen veszélyes helyzetbe hozva ezzel magamat: a szélvészként suhanó dán bicajosok dühödt csöngetéssel az utolsó pillanatban tudnak kikerülni – hülye külföldi, mondhatják magukban, és hogy ebben mennyire igazunk van, azt a helyi KRESZ is alátámasztja: ilyen gázolás esetén az elgázolt gyalogost vonják felelősségre!

A két kerék országában természetesen igen bő kerékpárkínálat alakul ki: szinte minden sarkon van egy-egy szaküzlet (cykler vagy cykelhandler), aki kínálgatja portékáit, amelyek között néha egészen különleges darabokat találunk a gyerekkocsi- és teherszállító-kerékpártól a velocipéden meg a fekve hajthatón át a futurisztikus és méregdrága modellekig – bár a „méregdrága” itt viszonylagos, hiszen egy átlagos darab is 4000-5000 DKK, azaz 140.000-180.000 Ft körül kóstál, de bizonyos darabokért annyit kérnek, amennyiért már gépkocsit vásárolhatnánk. No persze, gondolhatnánk, mit számít ez a gazdag dánoknak. Nos, rosszul gondoljuk: az utcán közeledő tíz kerékpárból kilenc elképesztően ócska, elhanyagolt darab; érthetetlen, hogy egy ilyen fontos használati tárgyra miért nem hajlandóak áldozni. Például nekem idekint nincs saját biciklim, így egy diáktársam, Simon szokta kölcsönadni a sajátját. Nos, mit ne mondjak, az a néhány út, amit ezzel tettem, örökké emlékezetes marad: a gyatra, rozsdás szerkezetnek ugrált a váltója, akadt a pedálja, csak a kontrával lehetett fékezni, a nyerge pedig mozog, huzata szétfoszlott (azóta még rosszabb állapotba került, de Simon semmiképp nem akar tőle megválni). Egyes források szerint minden dánnak két kerékpárja van: egy hétköznapi (értsd: ócska), és egy féltve őrzött ünnepnapi, amelyet túrákra használ kivételes alkalmakkor. Habár való igaz, hogy olykor látni az úttesten elsuhanó, nagyobb létszámú, profi gépet taposó csoportokat, de ezt az elméletet máskülönben én nem láttam igazolva.

Mivel kis távolságokra gyakorlatilag mindenki mindenhová drótszamárral jár, így mindenütt – főleg csomópontokban, mondjuk vasút- vagy metróállomásoknál, ahol átszállnak – hatalmas, eleinte ugyancsak szokatlan kerékpárparkolókat találunk; a legnagyobbak több szintesek. Itt a tulajdonosok néha meglehetősen hanyagul parkoltatják gépeiket: nagyobb szélben sok felborul közülük, magával rántva a szomszédokat, és rendetlen kupacok keletkeznek. Ahogy a több száz, akár több ezer járművet tartalmazó acélerdőt mustráljuk álmélkodva, láthatjuk, hogy bizony egyik-másik már igencsak rég ott felejtődött. A roncsfelhalmozódást megakadályozandó, a hatóságok időről-időre körbejárnak, és a gyanúsan régóta mozdítatlannak tűnő darabokra parkolócédulához hasonlatos sárga címkét ragasztanak egy figyelmeztetéssel; ha az egy-két hónappal későbbi következő őrjárat alkalmával is ugyanott találják ezeket a felcímkézett bicikliket, akkor begyűjtik őket. Az ilyen gyűjtőhelyek járgányait időről-időre elárverezik; ilyen alkalmakkor kis szerencsével bagóért juthatunk akár egész jó drótszamárhoz. Ennek ellenére feltűnően sok helyütt láthatunk elárvult, tönkrement, csúf szerkezeteket.

Gondolnánk, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országában, ahol amúgy is mindenkinek legalább egy biciklije van, nem nagyon kell félni lopástól – és csakugyan, láthatóan a dánok nem nagyon lakatolják mozdíthatatlan utcabútorokhoz járműveiket. Így jártam el én is, amikor Simon biciklijével Kronborgba mentem: kint hagytam csak úgy a bejáratnál. Mondanom sem kell, megnyúlt az arcom, amikor kijövet hűlt helyét találtam! Szerencsére azonban csak a múzeumőrök tették el, akik nem mulasztották el többszörösen lelkemre kötni, hogy legközelebb mindenképp zárjam le, mert el fogják lopni! És valóban, jobban megfigyelve láttam, hogy a kerékpárok egy, a küllők között átnyúló retesszel mind le vannak zárva (bár ez elég rossz megoldás, mert így hajtani ugyan nem lehet őket, ám felemelni és elvinni minden további nélkül).

Mint az élet minden területén, itt is megnyilvánul a divat: a magára valamit is adó profi bicajosok elképesztő, tarka, testhez simuló űrruhákban tudnak suhanni minfenféle futurisztikus sisakban. A sisakot nagyon komolyan veszik: mindenki hordja, kezdve az apró gyerekeken. E téren is jellemző a dán leleményesség és design: remek és nagyon esztétikus sisakokat készítenek, amelyek belseje kemény hungarocell, amire különféle levehető-mosható vászonhuzatot lehet húzni.

Mint a magasan fejlett dán civil társadalomban szinte minden ügyet, úgy a kerékpározást is számos civil szervezet gyámolítja, amelyek közül talán a Dansk Cyklist Forbund (Dán Kerékpáros Szövetség) a legnagyobb, legeredményesebb. Lapja, a negyedévenként megjelenő Cyklister (Kerékpárosok) olyan témákkal foglalkozik, mint például kerékpározás Grönlandon, idősek biciklin, helyes biciklizés (testtartás, gyakorlatok), kerékpár javítás-karbantartás, a kerekezés története, állapota más országokban, stb. Ezen kívül a Nagy Biciklinapot is minden évben megrendezik.

Néhány általam készített kép a helyi biciklis életről itt megtekinthető. Végezetül íme egy dán kerékpárüzlet weboldala, ahol a képeket végignézve alighanem mindenki talál néhány olyan modellt, amilyennek korábban még nem találkozott...

komment

süti beállítások módosítása