HTML

Danmark

Egy magyar kalandozásai Dániában.

Friss topikok

  • LlamaDalai: Gratulálok, hogy eljutottál a gyárba! Nekem is jól esne egy ilyen nap! Nem vagyok irigy :D. (2009.06.30. 17:25) LEGO - egy gyermekkori álom valóra válik
  • Cosinus: Az nem olyan meglepő, hogy a „szlovákokkal sem érez különösebb közösséget”. A csehek általában nem... (2009.06.08. 17:48) Portré: Petra
  • Udenlandsk: Igen, így van. Ahogy Közép-Európát kivéve szinte mindenütt, úgy Dániában is nagyon sok nyelvjárás ... (2009.02.02. 21:14) Dánul tanulok
  • Udenlandsk: Nos, a konzervatív szemléletemet egyelőre nem tudják kikezdeni masszív ostromló hullámok. Inkább é... (2009.01.22. 17:19) Homokozó közepén ülök (??)
  • erikkiz: megnéztem a képeket. Azért a bio-boxeralsó nagyon adja :) (2009.01.18. 15:47) Biofarm a szomszédban

Linkblog

2009.03.20. 18:19 Udenlandsk

LEGO - egy gyermekkori álom valóra válik

Címkék: munka utazás

Amikor Dániába jöttem, egy dolgot biztosan tudtam: ha valamit, akkor a billundi LEGO céget mindenképpen fel fogom keresni. Ez nem csak Dániával kapcsolatosan volt nagy célom, hanem amióta az eszemet tudom, vágytam ide. A LEGO ugyanis egészen különleges szerepet töltött be gyermekkoromban: a felhőtlen öröm, a játék és a kreativitás materiális megtestesítője volt. A dán építőkockák elválaszthatatlanok voltak a régi karácsonyoktól-születésnapoktól: máig fel tudom idézni azt a mennyei boldogságot, ahogy kézbe vehettem a piros logós dobozokat, ahogy a semmi másra nem emlékeztető zacskókat először kibontottam, ahogy a szűz kockák finom csillogásában gyönyörködtem, és persze ahogy órákat, hónapokat, éveket töltöttem mellettük a földre kuporogva. A LEGO értékét különleges minősége, egyszerűségében nagyszerűsége mellett az is növelte, hogy a vasfüggöny túloldalán igen korlátozottan lehetett hozzájutni – gyakorlatilag aranyértéke volt. Habár a gyermekkort elhagyva a legózás is szépen lassan elmaradt, de azért a négybetűs logó ma is megdobogtatja a szívemet, és soha nem adtam fel azt a gyerekkori vágyamat, hogy egyszer az apró figurák szülőhelyére eljuthassak.

Tulajdonképpen a dolog könnyebben ment, mint gondoltam. Amikor kurzusunkon mindenkinek választani kellett egy multinacionális céget bemutatásra, én egyből a LEGO-t választottam, és innen már csak egy lépés volt az ötlet, hogy tanulmányi kirándulást szervezzek oda. Habár messze feküdt tőlünk, és a gyárba általában látogatók nem nagyon mehetnek, mégis megsegített a szerencse: amikor a lehetőségeket keresve iskolánk igazgatónőjét megkértem, hogy telefonáljon be  a céghez, a vonal másik végén egy Aksel nevű férfi jelentkezett, akinek a fia történetesen a mi kollégiumunkban volt diák korábban, így rögtön igen segítőkésznek mutatkozott. Később néhány e-mailben le is fixáltuk az időpontot, amit sikerült szerencsésen össze boronálnom a háromnapos tanulmányutunkkal, így még pénzünkbe sem került.

Március 11-én, egy szerdai napon, csodálatos napsütéses időben érkezett ötfős társaságunk Billundba, ami önmagában egy elég unalmas kisváros (különösen most, turistaszezonon kívül). Természetesen az egész települést a LEGO uralja: a város felé közelítve hatalmas építőkockák hirdetik a cég jelenlétét, és a gyár valamint a közvetlen közelében álló LEGOLAND-park el sem téveszthető. A LEGO és a LEGOLAND két különböző intézmény Billundban: utóbbi „egyszerű” szórakoztató vidámpark, ahol LEGO-kockákból épített látványosságok vannak. Ez is érdekelt persze, de elsősorban mégis előbbi, azaz a cég, a gyár maga foglalkoztatta a képzeletemet: látni akartam a gépeket, a gyártást, megfigyelni a legendás játék születését. A park egyébként – sajnos – épp zárva volt, csak néhány héttel később, a szezon kezdetekor nyitott ki (amikor nyitva tart, a városka nyüzsög az odasereglő turistáktól).

Mivel gondosan a találkozó előtt értünk oda, még volt időnk, hogy előtte bevásároljunk. Mondanom sem kell, hogy mindenképpen szerettem volna kultikus emlékként néhány doboz LEGO-t Billundból – ám ezen a ponton ért a vizit tulajdonképpeni egyetlen, de eléggé kellemetlen meglepetése: a LEGO szülőhelyén gyakorlatilag lehetetlen készletet vásárolni! Ezt először alig akartam elhinni. Igaz, a dolgozóknak van egy kedvezményes boltjuk, ezt azonban csak ők látogathatják. Végül egy megoldás kínálkozott: a gyár melletti LEGOLAND-hotel apró butikjában vásárolni, amelynek kínálata azonban alulmúlta egy otthoni kisebb vidéki játékboltét. Csalódott voltam, de vásároltam egy-egy kis dobozt magamnak, valamint a hasonlóan LEGO-rajongó Károlynak és Áronnak is. Ennek kapcsán meg kell jegyeznem, hogy Dániában semmiféle különleges szerepe nincs a LEGO-nak; márkaboltja egyáltalán nem létezik, és a játékboltok kínálata is szűkös: gyakorlatilag az otthoniéval azonos (az egyes készletek ára azonban hol olcsóbb, hol drágább a magyarországinál).

A kellemetlen kezdés után a LEGO-cég főportáján (ahol stílszerűen egy életnagyságú LEGO-ból épített „látogató”, és egy nagy medence LEGO-elem fogad) találkoztunk Aksellel, egy ötven körüli, szigorú tekintetű úrral, aki ügyfélkapcsolatokkal és PR-ral foglalkozik a cégnél („névjegykártyája” stílszerűen egy LEGO-figura, mellére és hátára vannak nyomtatva az adatok). Először nem tűnt igazán szívélyesnek és bőbeszédűnek, de aztán kiderült, hogy ez csak a látszat. Nyitányként a gyári étkezdébe vezetett bennünket, ahol meginvitált egy bőséges ebédre (finomabb volt, mint az iskolai). Majd átmentünk egy kis konferenciaterembe, ahol a tulajdonképpeni cégbemutató következett – megfelelő illusztrációul szolgált ehhez a helyiségben kihelyezett különféle LEGO-készlet, köztük olyan is, amelyet eddig még sosem láttam katalógusban (például a 9247-es számú, amely új készlet létére hagyományos arcú minifigurákat tartalmaz; az ún. Educational vonal része).

Aksel projektoros prezentációval kezdte az ismertetést – többé-kevésbé azzal a történettel és adatokkal, amelyek nagy részét már ismertem, de fokozatosan egyre több érdekes újdonságot is hallottam – megpróbálok ezek közül néhány fontosabbat összefoglalni.

Tehát: a LEGO a világ harmadik legnagyobb játékkészítő vállalata az amerikai Mattel és Hasbro után, de ezektől eltérően kizárólag egy márkát, a LEGO-játékokat gyártja. Nem tudtam róla, de egy időben más termékekkel is kísérleteztek (például egy LEGO-karóra, amelyet vendéglátónk is viselt), ám ezek nem bizonyultak jövedelmezőnek, így felhagytak velük. Jelenleg a cégnek három külföldi gyára van: Mexikóban, Csehországban és a legújabb Magyarországon, Nyíregyházán; a központ természetesen Billundban van, nem csak adminisztráció, hanem gyártás is folyik itt a magas költségek ellenére (Aksel elmondása szerint a „legérzékenyebb” fázisok folynak itt), és természetesen a szigorúan titkos tervezés is itt történik. Kínában azért nincs LEGO-gyár, mert a Távol-Kelet gyenge piaca a cégnek, és a nagy távolságból adódó szállítási költségeket még az alacsonyabb munkabérek sem kompenzálják. Összesen mintegy 7.100 főt foglalkoztatnak, ebből 3.000-et Billundban.

A LEGO fő célközönségét az 5-9 év közötti európai és USA-beli fiúgyerekek alkotják. Az eladások mintegy fele közvetlenül a karácsony előtti időszakban realizálódik. Többé-kevésbé ismert, hogy a cég története során első ízben a 1998-2005 között veszteséges volt, ám mára – a gazdasági válság ellenére – az új vezérigazgató (Jørgen Vig Knudstorp) alatt magához tért, és mind tavaly, mind 2009 eddigi hónapjai alatt rekordbevételt könyvelhettek el. Ennek részben az az általános szabály áll a hátterében, hogy a krízisek idején a játékeladások mindig növekednek, másrészt pedig a racionális átszervezés: ennek keretében leépítették a sikertelen LEGO-témákat (mint a vadnyugatos vagy a Belville-készletek), és az ún. „core-termékeket” (főleg a LEGO City-t) erősítik. Megszabadultak továbbá azon vállalkozásaiktól, amelyek a játékgyártással nem voltak közvetlenül kapcsolatban; így került idegen kézbe a LEGOLAND-szórakoztatópark is (ehhez tehát ma már a cégnek semmi köze).
A cég egyébként kiskereskedelemmel nem foglalkozik; ez a magyarázat arra, hogy miért nem nagyon vannak márkaboltjai (ahol mégis, mint mondjuk az USA-ban, ott erre különleges okaik vannak).

Érdekes téma a LEGO és más cégek együttműködése. Korábban a vállalat nem nagyon kooperált, mára azonban ez a helyzet változott. Közösen tevékenykednek például George Lucas cégével, amelytől megveszik az olyan slágerfilmek „meglegósításának” jogait, mint a Star Wars vagy az Indiana Jones. Ez jelentős bevételt hoz számukra (főleg az amerikai piacon), de egyben kiszolgáltatottságot is, hiszen a Lucas-filmek tartalmára vagy bemutatási idejére (amelynek összhangban kellene lenni a karácsony előtti fő LEGO eladási szezonnal) nincs ráhatásuk, ráadásul a filmek avulásával az ilyen készletek vonzereje is nagyon megcsappan.
A másik ilyen együttműködés az a kísérlet volt, amikor magát a játékgyártást (a tulajdonképpeni fröccsöntést) szerették volna kiszervezni, és e célból társultak a Flextronics-szal. Mint kiderült azonban, a LEGO-elemek fröccsöntése oly mértékű precizitást követel, amit a Flextronics nem tudott produkálni, így egy idő utána LEGO visszavette a gyártást saját kezébe. És itt jutottunk el a dán játékok legfontosabb jellemzőjéhez, a kiemelkedő minőséghez: annak érdekében, hogy az elemek épp a kívánt – se több, se kevesebb – mértékben kapaszkodjanak egymáshoz (és persze hogy maradéktalanul biztosítva legyen a mai elemek kompatibilitása akár az első, 1958-asokéval), rendkívül pontosan kell önteni őket, amely olyan technológiát igényel, amelyet a versenytársak nem birtokolnak. Ez olyan féltve őrzött titok, hogy még a kiszolgált öntőgépeket is mind megőrzik a gyár pincéjében. Egyébként sokan kísérleteznek a LEGO koppintásával (erről a gyárban bemutatott számos, olykor megdöbbentő, leplezetlen másolat is tanúskodott) – rendszerint sikertelenül, bár egyes készletek minősége már megközelíti az eredetit. A LEGO-alapanyag egyébként hétköznapi műanyag; mintegy húszféle típust használnak fel a különböző elemekhez.

A sok információ után Aksel néhány doboz LEGO-készletet vett elő nekünk (konkrétan kétfélét, a 7741-es, és a nekem is jutott 7942-est), hogy az elméletet a gyakorlati kövesse, így oly sok idő után újra átélhettem a bontogatás-építgetés örömeit. Nálam is különlegesebb lehetett azonban Petra és Cisz élménye, akik életükben először bontottak ott ki LEGO-s dobozt; ez annyira ritka, sőt, már-már valószínűtlen volt, hogy Aksel és céges munkatársai is alig tudták elhinni. Hiába, lányok ;) Az építkezés során vendéglátónk megmutatott egy saját, a korai időkből származó LEGO-fakacsát (ha az ember megtolta, akkor a csőrét csattogtatva hápogott), amely persze még egyáltalán nem emlékeztetett a mai játékokra.

Az építgetés után egy újabb, talán még érdekesebb téma, a tervezés került terítékre egy bizonyos Andy nevű fiatal (tipikus Apple-felhasználó külsejű) designer közreműködésével (aki többek között a 8153-as Ferrari-készletet is tervezte). Ő beszélt az ún. LDP (LEGO Development Process) nevű eljárásról, amely bonyolult folyamat keretében a koncepciótól kezdve a kész termékig eljutnak áprilistól következő év októberéig, hogy karácsony előtt épp a boltokba kerülhessenek. Ennek során a 140 tervező ötletből a P0-P3 lépcsőkön keresztül – gyermekek bevonásával – kialakul a termék. A sok érdekes részlet közül megemlítem a dobozolás fázisát: ez (is) sokkal összetettebb annál, mintsem az ember elsőre feltételezné. Először is, az elemeket úgy kell csomagolni, hogy a doboz, ha megrázzák, teli benyomást keltsen. A nagyobb, felnyithatós elejű készleteknél az elemek-figurák elhelyezésének kérdése is összetett. Kiderült, hogy ugyanazokat a készleteket különböző dobozképpel hozzák forgalomba a világ különböző tájain, alkalmazkodva az ottani gyerekek mentalitásához: az európaiak békésebbek, míg az amerikaiak mondjuk „akcióorientáltabbak”, így a doboztetőn is ilyen elrendezésre van szükség. Egyébként ami a dobozt illeti: ezerből mindössze kb. 20 csomagban fordul elő téves elemtartalom (hiány vagy felcserélés), ezeket a cég ingyen kicseréli. A  tervezés során egyébként a designerek keze rendkívül kötött: meg van határozva a felhasználható elemek mennyisége, új elemet – az egyre burjánzó elemek látszata ellenére – pedig még szigorúbb feltételek között alkothatnak (ami érthető, hiszen gondoljuk csak meg, ez mennyi új beruházással, energiával jár).

A készleteknek egyébként különböző kategóriái vannak, amelyek minden témában megjelennek: egészen aprók (mondjuk egy tűzoltó egy fejszével), közepesek (tűzoltó egy tűzoltóautóval), és ún. „szülőzaklató” nagy készletek (például a tűzoltóállomás), amelyekért a gyerek nyúzza othon a szüleit. Dániában egyébként láttam olyan dobozokból összerakott nagy csomagokat a játékboltokban, amelyek egy-egy témából az összes kurrens készletet összerakják (némi árengedménnyel).

Természetesen feltettem azokat a kérdéseimet is, amelyek oly rég óta foglalkoztattak. Például hogy miért nem adják ki a régi, klasszikus készleteket újra? Kiderült, hogy igenis kiadták, csak ez egyrészt nem nagyon kapott publicitást, másrészt ráfizetéses volt a dolog, így nem folytatták. Furcsa dolog egyébként, hogy a minden évre kiadott hivatalos LEGO-katalógus csak a készletek egy részét mutatja be, vannak olyanok, amelyekről az átlagvásárló nem is tud (például az Architecture-sorozat); nem egészen értem, hogy ezeket mi értelme van rejtegetni. Másik kérdésem volt, hogy miért specializálják annyira a LEGO-elemeket, amikor ez egyrészt azok felhasználási lehetőségeit csökkenti (mondjuk egy csónakelemből csak csónakot lehet építeni), ráadásul a többféle elem gyártása a költségeket, hibalehetőségeket is növeli? Erre az volt a válasz, hogy a gyerekek igénylik az élethűséget, amit csak így tudnak megoldani; aki meg a klasszikus elemekből akar építkezni, annak ott a Creator téma. Ezzel nem tudtam egyetérteni, főleg mert néha olyan elemeket is egybeöntenek, amelyek egyébként kisebb elemekből teljesen rekonstruálhatók lennének (például hat egymásra tett egyes elem helyett csinálnak egy hat elem magasságú egybeöntött tömböt), ennek semmi értelmét nem látom. Ugyanígy, amikor a különböző arckifejezésekkel ellátott emberkefejek helyett a klasszikus sematikus mosolygós arcot sírtam vissza, azt a választ kaptam, hogy a gyerekek igénylik a specializált arcokat, és ez a fejlődésüket, játékélményüket is segíti. Nem is tudom... gyerekkoromban, amikor még csak az uniform orca létezett, egyáltalán nem éreztem ezt a problémát. Persze kétségtelen, hogy ez csak az én véleményem, amivel szemben áll egy órási cég tapasztalata és rengeteg kutatása.

A fejtágítás után következett a csúcspont: a látogatás a gyárban. Persze nem akármilyen előkészületek után. Az természetes, hogy fényképezőgépet nem vihettünk magunkkal, de emellett még láthatósági mellényt is kellett öltenünk. A több tízezer négyzetmétere gyárban csak az erre kijelölt útvonalon közlekedhettünk (amit végig felfestett sárga lábnyomok jeleztek), és semmit nem lehetet engedély nélkül megérinteni; még ha lehullott elembe botlottunk volna (bár nem botlottunk), azt sem vehettük volna fel; sőt, a biztonság kedvéért a kezünket is tanácsos volt a nadrágzsebünkben tartani.
Így vágtunk neki a csarnokoknak, ahol hatalmas, hangos gépek között áramoltak ide-oda a LEGO-elemek, legtöbbször olyan gyorsasággal, hogy néha nem is igazán lehetett kivenni, pontosan mi történik. A legtöbb időt a minifig-részlegben töltöttük, ahol láthattuk, amint a külöböző elemeket (konkrétan a felsőtestet) tamponnyomással megfestik, és összeállítják belőlük a testet. Innen aztán különböző vonalakon eljutnak a csomagolóba, ahol más részecskékkel együtt csomagolják őket, és az egyes csomagok tartalmának helyességét súlyuk alapján ellenőrzik, majd a dobozokba kerülnek. A dobozokat aztán újabb, nagyobb szállítódobozokba teszik. Érdekes, hogy nem minden volt automatizált: például a több készletet tartalmazó „szuperkészletek” katalógusait kézzel hordták össze – javarészt idősebb dán, vagy fiatalabb színesbőrű munkások.
A legjobb rész a félrehullott – de egyébként teljesen jó – LEGO-emberke alkatrészeket tartalmazó konténerben való guberálás volt: innen szabadon lehetett mazsolázni. Sajnos csak nagyon kevés időnk volt erre, és az elemek teljesen összevissza voltak, így elég heterogén figurákat tudtunk csak összerakni (én például egy Indiana Jonest trollsisakban), de nem is ez volt a lényeg, hanem a tény, hogy ezek a figurák egyenest a szentélyből származnak! Az igazi selejtes elemek egyébként nagy konténerekben hevernek (a konkrét hibák nem látszott rajtuk, csak valami fűrészporszerű rátapadt műanyag; talán az öntvény pontossága volt hibahatáron kívül), ezekből azonban nem volt szabad venni.

A több órás látogatás után Aksel még egy készlettel megajándékozott bennünket (Creator 4953), és egy közös fotózás után remek hangulatban váltunk el egymástól. Ráadásul – Dániában szokatlan módon – még mindig ragyogott odakint a nap. Ezt azonban én szinte észre sem vettem; még ha vihar tört volna is ki, ez akkor is életem egyik legszebb élménye marad.

Minthogy odabent nem lehetett felvételeket készíteni, saját képekkel a gyárból nem tudok szolgálni, viszont az alábbi oldalakon filmek láthatóak olyan munkafázisokról, amelyeket mi is láttunk:

Minifig-építés: http://gizmodo.com/5041136/exclusive-video-how-lego-builds-the-minifigs
Elemgyártás: http://gizmodo.com/5022769/exclusive-inside-the-lego-factory
Raktározás: http://gizmodo.com/5019900/65+foot+high-lego-cathedrals-store-19-billion-pieces-a-year

3 komment

süti beállítások módosítása