Vasárnap első ízben mentem el templomba – mivel katolikus legközelebb csak a 20 km-re fekvő Koldingban van, ezúttal csak ide a helyibe. A vidéki templomok vagy az angliaiakhoz hasonló középkori eredetűek, vagy jobbára a XIX-XX. századból való modern épületek – a két csoport tagjai eléggé egy kaptafára készültek. Az askovi utóbbiak közé tartozik, majdnem pontosan olyan, mint a humlebæki volt: egyszerű, tiszta, jól karban tartott, ingerszegény épület, ahová egyszerű, tiszta, jól karban tartott, unalmas polgárok járnak egyszerű, letisztult, egyhangú istentiszteleteikre. Az egyik esti beszélgetések során egyszer szóba került, hogy a dánok jelenét, mentalitását valószínűleg nagy hatással befolyásolta protestáns vallásuk; én úgy vélem, hogy épp azért választották (illetve fejlesztették ki) sajátos lutheránus vallásukat, mert ez illett hozzájuk leginkább.
Hetente csak egyszer, vasárnap tíz órakor van alkalom, amikor a kétszáz fős épületben úgy 50-60 decens hívő van jelen – érdekes módon szinte kizárólag 50 év felettiek, mindössze három tinédzser üldögélt a többiektől távol az oldalhajóban. A liturgia, ahogy írtam, meglehetősen lapos: néhány olvasmány, prédikáció, rövidebb könyörgések, úrvacsoraszerűség, és természetesen rengeteg ének abból a fajtából, amelyből ha egyet-kettőt ismerünk, akkor már mindet ismerjük (bár ez odahaza is így van ezzel a műfajjal). Énekből amúgy szinte túlságosan is el vagyunk látva egyébként az iskolában, a templomban mégis örülök neki, mert a könyvből szépen, tisztán érthető a szöveg, lévén hogy a szókincs és a téma elég behatárolt – nyelvgyakorlásnak nem utolsó.
A kis egyházközség „személyezete” teljesen elnőiesedett. (Meggyőződésem szerint ez a sors várna ránk, katolikusokra is, ha nem lennének kizárva a szolgálatból, lásd a ministránsok között a lányok térnyerését.) A „plébános” is hölgy (Hasse Nedleberg Jørgensen), valamint az épp most szolgálattevő „káplánnő” (Inge Karlund Bach), aki úgy harminc körüli éveivel, melírozott, égnek meredő hajával, vékonyka termetével és hangjával kimondottan mulatságos benyomást kelt (legalábbis bennem) a szószéken. Azon már nem is csodálkozom, hogy persze a kántor is nő...
Mivel a prédikációból és az imádságokból egyelőre többet nem értek meg mint amennyit megértek, a templomi újság böngészésével töltöttem az időt. Ebből az igényesen megszerkesztett, de mégis egyszerű füzetből megtudtam, hogy iskolánk igazgatója, Ole tagja a helyi egyháztanácsnak, hogy felújítják a paplak déli homlokzatát, hogy mikor lesz a következő „szerdai találkozó” (amely sorozatban olyan témákról van előadás, mint az irodalom, jó művészet és mennyei humor) vagy orgonakoncert. A legérdekesebb hír az volt, hogy könyveket, játékokat, színes ceruzákat tartalmazó „templomi csomagokat” (kirketasker) készítenek a kisgyerekeknek, amelyekkel az „unalmas” istentiszteletek alatt elfoglalhatják magukat a 0-8 évesek az egyik oldalhajóban. Az egyháztanács ezzel próbálja visszacsábítani a láthatóan valóban hiányzó kisgyermekes családokat. Nos, majd meglátjuk, milyen eredménnyel.
