Teljesen hozzászoktam már, hogy Dániában gyakorlatilag mindenki tud angolul. Lehet, hogy kevéssé folyékonyan (bár ez nem jellemző), lehet, hogy nehezen értelmezhető kiejtéssel (ez annál inkább jellemző), de tényleg szinte mindenki, kivéve talán a nagyon időseket.
Érdekes lenne vizsgálni, hogy vajon ezt a remek eredményt milyen módon tudják elérni. Nyilván az nem elegendő válasz, hogy tanítják az iskolában, mivel idegen nyelveket nálunk is nagyon régóta tanítanak már, mégsem beszélik őket az emberek – legalábbis biztos nem olyan szinten és elterjedtséggel, mint itt.
Ma viszont épp ezzel kapcsolatban ért negatív meglepetés. Angolul egyáltalán nem beszélő személlyel találkoztam egy olyan helyen, ahol kevéssé vártam volna: a helyi postahivatalban. Méghozzá nem is eggyel: a két szolgálatban álló postáskisasszony közül egyik sem értett „külföldiül”, így a jól bevált jelbeszédhez kellett folyamodnunk. És hogy a meglepetésem teljes legyen, nem csupán a nyelvismeret hiánya idézte fel bennem a hazai viszonyokat, hanem az is, hogy az ismeret hiányát a dán szavak hangos és nyomatékos kimondásával kívánták semlegesíteni.
Végülis a borítékot így is különösebb gond nélkül meg tudtam vásárolni, a levelet pedig feladni, de azért elgondolkodtam, hogy vajon a népesség angolul nem beszélő kb. 5%-át miért nem olyan állásokba helyezik, ahol nem kell nagy eséllyel külföldiekkel kommunikálni?
