A szombat este "spontán módon" a kikapcsolódásé, szórakozásé. Ezen az első közös szombaton a hallgatók egy-egy tanár házába voltak hivatalosak vacsorára - mi külföldiek természetesen Garbához mentünk, ahol én már meglehetősen ismerősen mozgok.
Mire én este hatkor átértem, az előkészületek már javában folytak. A korábbi egyeztetés szerint a vacsora is nemzetközi lesz. István paprikás krumplit készített (kissé elsózta, de máskülönben finom lett), a palesztin Manar egy "mdzsabbara" nevű ételt. Ez ránézésre céklalében ázott tarhonyás-akármire emlékeztet, de valójában semmi köze hozzá. Története szerint ez az egyszerű és gyors étel elég rövid múltra tekint vissza, hiszen a földjükről a '90-es években elűzött palesztinok a menekülttáborok szűkös kínálatából fejlesztették ki, és terjesztették el. Petra cseh süteményt készített desszertként, ami egy igen édes, igen száraz, tömény kakaós piskóta volt - gyakorlatilag csak folyamatos vízivással lehetett legyűrni. Persze lehet, hogy ez hivatalosan nem ilyen, csak a szakácsnő teljesített alul kissé. A vacsorához bort, sört és teát ittunk.
Igazán jó hangulat alakult ki, gyakorlatilag mindenkivel tudtam egy jót beszélgetni. Tizenegy körül étellel-itallal eltelve tértem nyugovóra, pedig a java még csak akkor kezdődött: a diákok esti partira gyűltek össze a kisteremben. Mint arról vasárnap reggel meggyőződhettem, a parti tulajdonképpen sörtől vodkáig terjedő különféle italok fogyasztását jelentette, mégpedig az átlagkorosztályt és a gyengébb nem jelentős túlarányát tekintve meglepően nagy mennyiségben. Bizonyára így szokták túlélni a hosszú téli estéket...
Vasárnap délig gyakorlatilag szinte senki sem mozdult. Én jó korán felkeltem, lezuhanyoztam, és indultam reggelizni, azaz pontosabban "brunch"-olni. A naptárban már régen kifigyeltem ezt a furcsa kifejezést, ami a vasárnapi első étkezést jelölte. Nyilvánvalóan angol kell hogy legyen, gondoltam, de hiába kutakodtam, nem tudtam sokáig megfejteni. Végül leesett: mivel vasárnap (feltehetőleg a hosszúra nyúló alvás miatt) a népek meglehetősen későn kelnek fel, nem tartanak igazi reggelit reggel és ebédet délben, hanem a kettő között, fél tizenegykor "brunch"-ot, ami a "breakfast" (reggeli) és "lunch" (ebéd) szavak ötvözete, tehát "reggebéd" lehetne a megfelelő fordítása. Meg kell tehát szoknom, hogy az otthon szokásos remek vasárnapi ebédekről itt le kell mondanom... A kedélyemet emellett tovább rontotta, hogy a bruncholni alaposan megkésve és szórványosan szállingózó hölgyek kócosan, kialvatlanul és hálóingben, mamuszban csoszogva ültek az asztalhoz. Vasárnap. O tempora, o mores!
