Az ember idegenben mindig talál szokatlan apróságokat a mindennapokban: még az európai kultúrkörben is különbözőképp csinálnak, építenek, működtetnek dolgokat az emberek. Számomra eddig a legkülönösebb ebben a vonatkozásban Nagy-Britannia volt a „fordított” (valójában eredeti) vezetési iránytól és a mulatságos mértékegységektől kezdve a guillotine-szerűen nyíló ablakokon át a dupla vízcsapig, amelyből külön folyt a hideg és a forró víz – ha langyosat akarsz, akkor keverd össze a mosdókagylóban.
Dániában talán nem ennyire meglepő a dolgok használata, de azért akad néhány furcsaság. Ott van mondjuk a tömegközlekedés rendszere, amit elég nehéz átlátni: az egész ország közlekedési egységekre van bontva, amelyeken belül további zónák léteznek, az utazásunkat aszerint kell szervezni, hogy hány zónát kívánunk átutazni; ennek megfelelően válogathatunk a különféle jegyek közül különféle zónaszámra és időtartamra. Ha autózunk, akkor némileg könnyebb a helyzet, bár például az önkiszolgáló benzinkutak tartogathatnak meglepetést, és annak ellenére, hogy autópályadíj nincs, az igen komoly híd- és komppénzek (nem is beszélve az európai szinten is magas üzemanyagárakrtól) meg tudják drágítani az utazást – főleg, ha a különböző, olykor igen jelentős időszaki kedvezményekről (pl. nyaranta hétvégén az Øresund-hídon akár 60%) nincs tudomásunk.
De nem kell messze utaznunk ahhoz, hogy érdekességekre leljünk: ott van mindjárt ugyanis a lakóház. Amit már az első nap észreveszünk, de még fél év után sem tudunk megszokni, az a villanykapcsolók fordított használata: lefelé billentve van „felkapcsolva”, felfelé állítva pedig „lekapcsolva”. Ilyet még sehol sem tapasztaltam, és már etimológiai vizsgálatot is kezdtem azt illetően, hogy a fel- és lekapcsol igék vajon más nyelvekben is összkapcsolódnak-e a fizikai kapcsolóállás-irányokkal? Az eredmény negatív, de ennek ellenére minden más, általam eddig látogatott országban – még más Skandináv államokban is – „normálisan” használják a kapcsolókat. Itt Dániában mindenhol fordítva. Ez mindig zavart okoz számomra, ha fel vagy le akarom kapcsolni a villanyt; különösen akkor, amikor egy nagy terem egymás felett levő tucatnyi kapcsolója közül első pillantásra meg kell állapítanom, melyik van fel- és melyik lekapcsolva; ez csak viszonylag hosszas invertáló gondolati mechanizmus után sikerül, ráadásul így is gyakran mellényúlok. Ezt sosem tudnám megszokni. Ilyen apróságokat egyébként sosem tudatosítunk, csak ha épp bosszúságunk akad vele.
Ugyancsak villamossági téma a konnektor: minden dugaszoló aljzat felett van egy kapcsoló, amellyel (természetesen ugyancsak „fordítva”) be kell kapcsolni. Eleinte bizony időbe telt rájönnöm, hogy mondjuk a vasaló nem azért nem melegszik, mert rossz, hanem mert a konnektort nem kapcsoltam be. Szerintem ez felesleges óvintézkedés.
Az ablakok nyitása-zárása nem okoz a fentiekhez hasonló zavarokat, csak egyszerűen szokatlan. Nem kilinccsel záródnak ugyanis, hanem kis kallantyúkkal kell beakasztani (hasonló módon, mint a kertibudi ajtaját belülről). Viszont okos dolog, hogy az ablak külső (belső) szélein mindig van egy-egy kitámasztó, amellyel a nyitott ablakot lehet rögzíteni, hogy a (Dániában szinte állandó) szél ne csapkodja.
Az ajtózárakkal azonban adódhatnak problémák. Általában ugyanis a szokásos két zárnyelven (vagyis a kilinccsel működtethetőn és a kulccsal zárhatón) kívül van egy harmadik is, amely ha be van állítva, akkor az ajtót kívülről csak becsukni lehet, nyitni nem (erre csak belülről van mód). Ezt így talán nehéz megérteni, de a lényeg az, hogy ilyenkor kijönni lehet, de bemenni nem. Praktikus lenne, ha az egyszerű ember tudná, hogyan lehet ezt a harmadik nyelvecskét inaktiválni (valahogy valamelyik másik nyelvet kell a kilincs lenyomásával egyidejűleg benyomni), mert így előfordul, hogy kizárjuk magunkat egy teremből. Mindenesetre szerintem jól jellemezi a dán mentalitást: kimenni bármikor szabad, bejönni viszont már csak akkor, ha a bentiek beengednek :))
