Vasárnap délelőtt, Helsingorből a miséről hazatérőben egyszer csak látom ám, hogy irdatlan tömeg van a helyi kis protestáns templomunk előtt, amely környékén gépkocsik lepik el a máskor kihalt utcákat. Befordulva a kollégiumhoz (amelyet elindulásomkor szintén vasárnapi nyugalomban hagytam még ott másfél órával korábban) konstatáltam, hogy szinte alig van parkolóhelyem. Kiderült, hogy nagy ünnepet tartanak: konfirmáció van, ami – ahogy történelmi kutatásaimból tudom – hagyományosan nagy esemény a dánoknál: nem csupán vallási beavatás, hanem a felnőtt társadalomba való (korábban jogi hatású, ma inkább szimbolikus) bebocsátás aktusa. A nép épp a templomból özönlött ki, és mint kiderült, a „konfirmációs partit” a kollégumunkban tartották, amelynek ebédlőjét és nagyobb termeit a népes sokaság erre az alkalomra kibérelte (emiatt mi az alagsorban kényszerültünk étkezéskor meghúzni magunkat). Az egész inkább egy lakodalomhoz hasonlított, mindenki szépen felöltözve, családosan, barátok között töltötte az egész napot fehér asztal mellett, jócskán fogyasztva ételből és italból. Természetesen a helyi lelkész is megjelent (akit ezúttal láttam fekete köpönyege és fehér nyakfordra nélkül, divatosan lezser farmerben). A jeles alkalomra – és a nagyszámú gyermekre – tekintettel az Aarstiderne biofarm nem csak az ételeket szolgáltatta, hanem amolyan kis majálisszerűség keretében szabad téri mulatozást-foglalkozást is biztosítottak, elsősorban gyerekprogramokkal (lovaglás, favágás, kúszás-mászás). Nem először figyelem meg, hogy nagyon ügyes és élelmes vállalkozók: ezen a szép és kellemes helyen gyakorta rendeznek ilyen családi alkalmakat, amikor szépen kasszíroznak és ízlésesen reklámozzák is magukat. Pofonegyszerű üzletnek tűnik, de ki tudja, miért, bizonyos vagyok benne, hogy Magyarországon ez sem működhetne.
A másik érdekes vallási vonatkozású dolog, hogy e pénteken ünnepnap: „Bededag”, vagyis imádságnap lesz, amelyet Dániában (illetve még a hozzá tartozó Faeröer-szigeteken) tartanak meg. A neves nap XVII. század végén V. Krisztián király rendeletére született, aki a reformáció idején a katolikus időkből fennmaradt – elsősorban szentekhez kötődő – kisebb, vagy helyi jelentőségű ünnepet eltörölte, és helyettük egy nagy imanapot rendelt el a húsvétot követő negyedik péntekre. Mondhatom, praktikus, bár meglehetősen meghökkentő megoldás, viszont eléggé jellemző az északi protestánsokra: nagyon hasonlít például arra a módszerre, amikor kihajították a templomokból a képeket-szobrokat, és helyettük elvont, egyszerű szimbólumokat teremtettek.
Aki a név alapján arra tippel, hogy ez a nap a zsidók hosszúnapjához hasonlóan reggeltől-estig imádsággal telik, az téved. Állítólag vannak bizonyos szokások ez alkalommal: az ünnep előestéjén például a koppenhágai diákok felvonulnak a város erődítményénél a Koppenhága 200 évvel ezelőtti ostroma során elesett diáktársaikra emlékezve, és fogyasztanak valamilyen hagyományos kenyeret is. Ezeket persze csak olvastam, ahogy a helyi dikákokat kérdezgettem erről, nagyjából olyan tanácstalanok voltak, mint egy magyar húszéves, ha mondjuk Augusztus 20-ról kérdezzük őket...
