Plebejus köztársaságunkból részben anakronisztikusnak, részben megmosolyogtatónak, részben romantikusnak tartjuk az Európában megmaradt királyságokat. Leginkább azonban az állandó pletyautánpótlástól eltekintve marginálisnak véljük őket, és igazából csak az angol uralkodóházat (meg esetleg a spanyolt) tartjuk számon. Pedig több más országban is szerepe van a koronás főknek. Ezek közé tartozik (Izland kivételével) valamennyi skandináv állam – beleértve természetesen Dániát. Utóbbiban a dinasztia oly karakteres része az országimázsnak, hogy lépten-nyomon büszkén emlegetik – hozzátéve, hogy a világ legrégebbi uralkodóháza, ami egyébként a tényeknek nem felel meg (például a japán császári ház ugyanis régebben fennáll, de ha tovább keresgélnénk, talán másokat is találnánk). Külföldön azonban meglehetősen ismeretlenek – én például érkezésem előtt egyáltalán nem tudtam róluk semmit.
Dániában (illetve a hozzá tartozó Grönlandon és Faeröer-szigeteken) jelenleg a Glücksburg-dinasztiából való II. Margit (Margrethe) uralkodik 1972 óta, aki azonban az első dán király, a 900 körül trónra lépő „öreg” Gorm leszármazottja. (A dánoknál egyébként a királyokat Frigyesnek vagy Krisztiánnak hívják, két királynőjüket pedig Margitnak; talán emiatt él az a törvény, hogy a fél évig el nem nevezett újszülötteket automatikusan Frigyesnek/Margitnak kell nevezni). Az 1940-ben született királynő – aki, nem tehetek róla, de engem valamiért színtelen, száraz kóróra emlékeztet – szerepe alkotmányos monarcha lévén a többi európai uralkodóhoz hasonlóan csupán szimbolikus: üléseket nyit meg, kitüntetéseket ad át, intézményeket avat, integet, fogad, beszédeket mond. Amolyan modern királynő: annak idején neves egyetemeken tanult a köznéppel (archeológiát és politológiát), és – norvég meg svéd hercegnőtársaival – az USA-ba is utaztak, ahol például Elvis Presleivel is találkoztak. Olyan praktikus hobbijai vannak, mint a ruhatervezés, és állítólag igen tehetséges festő is (például a Gyűrűk Ura dán kiadását is ő illusztrálta, ráadásul részben fordította is). Érdekes, hogy egyébként láncdohányos, ami a dohányzásra egyre kényesebb Dániában legalábbis bizarr. II. Margit remek nyelvérzékkel bír, állítólag vagy hat nyelven beszél folyékonyan, és igen ingelligens – részben ezeknek is köszönhető, hogy alattvalói nagy általánosságban kimondottan kedvelik. Összességében tehát éppen olyan, amilyennek egy királynőnek a nagykönyvben lennie kell.
A királynő hitvese Henrik herceg (a képen mellette), egy francia gróf (bár a grófi cím valósága vitatott, állítólag a nemessé tett ős nemessége nem jogos, de ez igazából mellékes). Gyermekkorát a francia Indokínában töltötte, tanult vietnámiul és kínaiul, sőt, még kutyát is megkóstolt egyszer. Épp olyan szerepet tölt be felesége mellett, mint a brit II. Erzsébet mellett Fülöp herceg: diszkréten integet mögötte, illetve megbízásából avat-köszönt-kitüntet. Habár ez elég kényelmes dolog, még felelősség sem igazán jár vele, de azt hiszem, frusztráló lehet hosszú távon. És hogy ezzel alighanem Henrik is egyetért, mutatja az az eset, amikor a királynő távollétében egyszer nem őt, hanem a trónörököst kérték fel házigazdának az újévi fogadáson. Ez a mellőzés annyira megbántotta, hogy hat hétbe került, míg hitvesének sikerült francia kastélyukból újra hazacsalogatnia. Hiába no, a franciák büszke és érzékeny népség.
A királyi pár két fia közül az első Frigyes (Frederik, a királynőtől balra) trónörökös herceg, aki kis termetével, gyermeki arcával nem igazán kelt különösebben méltóságteljes benyomást. Ezt a hétköznapi-királyság trendet tovább erősítik olyan gesztusai, amikor például biciklivel viszi gyermekeit (egyébként teljesen közönséges) iskolába. Persze nem mondható minden tekintetben átlagosnak: tanulmányait természetesen kiváló iskolákban végezte, és a hercegek szokásának megfelelően különféle katonai posztokon szolgált. Ma is aktív tiszt a hadseregben, emellett oktató a honvédelmi akadémián. Érdekes, hogy mivel a brit Viktória királynő leszármazottja is, ezért egyben az angol trónra is esélyes – igaz, csupán 216. a sorban. Feleségével, az igen intelligens ausztrál Mary hercegnővel – aki a mai királyi párválasztási divatnak megfelelően nem arisztokrata – a 2002-es olimpián ismerkedtek meg. Frigyes és Mary szintén a nép kedvence, mintaszerű életet élnek, két gyemekük van, és a színes magazinok tele vannak a róluk szóló különféle hírekkel.
II. Margit második fia, Joahim herceg (apjától jobbra a képen) bátyjánál egy évvel fiatalabb. Nevelése Frigyeséhez hasonló: kiváló iskolák (végzettsége agrárközgazdász), aztán katonai szolgálat. Az ő sorsa már nem annyira makulátlan, mint fivéréé. Eminens – ráadásul trónörökös – testvére árnyékában minden valószínűséggel megfelelési komplexusa alakult ki, amelyből azonban számos kudarc fakad. Frigyeshez hasonlóan egzotikus (hong-kongi, kínai-cseh-osztrák vérből való) szépséget vett feleségül, ám annak ellenére, hogy két fiuk született, tíz év után a házasság felbomlott. Ezután a herceg válságos időszakot ált át: kocsmákból kocsmákba járkált, nőket szedett fel, meg ami ezzel jár. Érdekes azonban, hogy a toleráns dánok elnézően megbocsátották kilengéseit, míg végül újra nősült: egy Marie nevű francia nőt vett el, tehát most két „Mária” van a hercegek oldalán (amint a képen is látható, külsőre is nagyon hasonlítanak egymásra). Közös, egyelőre ismeretlen nevű fiuk e hónap elején született meg.
A királyi család természetesen ódon kastélyokban lakik. Az egyébként ilyen gyönyörű épületekben bővelkedő Dániában hét maradt a família használatában (ezt onnan lehet látni, hogy a paloták előtt az angol testőrökhöz hasonló kucsmás gárdisták posztolnak); érdekes módon ezek (illetve amelyeket közülük módom volt látni) meglehetősen provinciálisak. Az első számú, a dán „Buckingham” a Koppenhága belvárosában álló Amalienborg, az uralkodó rezidenciája, amely szokatlan módon egy tér körül elhelyezkedő négy „sarokház” együttese, kicsit olyan, mint mondjuk a Kodály körönd négy sarkán álló ház – ráadásul ezek közül nem egy a szomszédos hétköznapi társasházakhoz kapcsolódik. A második számú Fredensborg (tőlem kb. 8 kilométerre), amely nagyjából a nagycenki kastélyhoz hasonló léptékű vidéki rezidencia, jelenleg a trónörökös pár lakja. Hatalmas park veszi körül, valamelyik korábbi Frigyes király Versailles mintájára képzelte el (talán nem kell mondanom, hogy elég szerény utánzatra sikeredett).
Összességében a királyi család komoly múltnak és jelenleg széles körű tiszteletnek örvend, de minden alkalommal az a benyomásom, hogy a dán uralkodóház a világ uralkodói között amolyan szegény, mellőzött rokon, aki igyekszik nagyobb testvéreit utánozva fenntartani a grandiózus látszatot – felemás sikerrel. Palotáik inkább vidéki kúriák (a klampenborgi például egy szimpla házacska), az angol mintára masírozó kucsmás testőrök is inkább mosolyt keltenek, mint tiszteletet, a fredensborgi versailles-nagyzolás pedig kimondottan olyan érzést kelt, mint a Móricz-regénybeli dzsentri szánalmas igyekezete a nemesség látszatáért.
Persze még ennél is van „lejjebb”, lásd a norvég uralkodóházat: a norvégok, miután hosszú küszködés után megszabadultak a dán uralomtól, a XX. legelején újraalkották a királyságot, és mivel maguk közül nem leltek erre alkalmas személyt, mit gondol az olvasó, kit hívtak a trónra? Sosem találná ki: egy dán herceget, a későbbi X. Krisztián dán király fivérét :)) (Arról nem is szólva, hogy Oslóban a királyi palota egy, a budapesti Nemzeti Múzeumhoz hasonló nagy, unalmas és jellegtelen épület). De a svéd korona sem mondható különösebben patinásnak: a Bernadotte-ház felkapaszkodott ősét, aki eredendően talán még középosztálybelinek sem mondható francia katona volt, régi cimborája, Napóleon installálta mintegy mellékesen a nagy északi ország trónjára – és utódai szépen ott ragadtak.
A legfurcsább azonban az, hogy az újkorban nehezen kiküzdött, és a mai napig a dán társadalom egyik alapkövének számító, kínos odafigyeléssel fenntartott egyenjogúság hogyan fér meg a nyilvánvalóan hierarchikus királyság gondolatával. És habár az ember sokmindenben el tudja fogadni a skandináv sajátságokat, az azért talán nem túl nagy elvárás, hogy egy király vagy királyi család legyen fenséges, méltóságteljes. Ha Magyarországon valaha újra királyság lesz, akkor én személy szerint sokkal szívesebben látnék egy Habsburg Ottóhóz vagy II. Erzsébethez hasonló tekintélyt parancsoló figurát a trónon, mint egy saját magamhoz hasonló átlagembert, aki biciklin jár le tejért a boltba, és mondjuk elismert autószerelő.
Akit a téma részletesebben is érdekel, annak tudom ajánlani a Danish Royal Watchers (dán királyi figyelő) nevű blogot, ahol amolyan paparazzo-szerűen követik nyomon az uralkodócsaládról szóló legújabb pletykákat.
