Időről-időre külsős előadók érkeznek, hogy egy-egy témában beszéljenek valamiről. Ilyenkor valamennyi hallgató együtt van, nem csak mi külföldiek. Most szerdán egy bizonyos Danny Raymond nevű dán állampolgárságú zsidó professzor érkezett, aki az izraeli-palesztin kérdés egyik legjobb helyi ismerője. Sajnos képem nincs róla, pedig érdekes lenne, mert ránézésre épp olyan, mint mondjuk egy kecskeméti autószerelő. Nem beszélt túl jól angolul, ezért az előadását dánul tartotta, nekünk pedig Garba fordított; ez egyébként elég rossz módszer, mert így az információ részben torzul vagy elvész az áttétel során, dehát most nem volt más megoldás.
Ami az előadást magát illeti, semmi különös nem hangzott el benne, összefoglalást kaptunk a probléma történetéről az első intifádától a mostani háborúig. Persze valószínűleg inkább nekünk külföldieknek (főleg a két palesztinnak) nem volt újdonság a téma, mert a dánok élénken figyeltek, kérdeztek. Néhány alapfogalmat is tisztázni kellett számukra (pl. magát az intifádát). Megállapítottam, hogy hiába világlátottak ezek a fiatalok, konkrét ismereteket, összefüggéseket még nem igazán nyertek. Na persze épp ezért vannak most ebben az iskolában, hogy kapjanak.
Mr Raymond higgadt, kiegyensúlyozott előadó volt, jól rámutatott mindkét fél hibáira, és a két állam megoldásának a híve. Az előadást színesítette a palesztin Abdelhadi felszólalása, aki meglehetősen fűtött hangon (és sajátságos angolsággal) vehemensen védte a palesztinok igazát, ami most, amikor ők valóban kiszolgáltatott áldozatok az eltúlzott izraeli csapások alatt, igazán nem volt nehéz. Jellemző a helyiek toleranciájára, hogy ezt a meglehetősen egyoldalú, hosszúra nyúló, és túnyomórészt érzelmekre apelláló érvelést is türelemmel hallgatták. Ebben talán az is közrejátszott, hogy tudjuk: Abdelhadinak az izraeli támadások során korábban több unokatestvére is meghalt, múlt héten pedig megtudta, hogy a húga is áldozatul esett. Való igaz, ilyen közvetítéssel még mi, kívülállók is másképp nézzük a dolgokat.
Ehhez a témához kapcsolódott péntek este egy filmvetítés. A "Promises" (Ígéretek) c. filmet néztük meg, ami zsidó és arab gyerekek nézeteit mutatja be riportok formájában a két nép viszonyáról. Érdekes, és mivel gyermekekről volt szó, néha kedves-mosolyogtató, olykor pedig drámai volt, azonban túl sok új adalékot ez sem tett a témához.
Viszont ami meglepett, hogy a dánok a filmvetítést nem széken ülve figyelték, hanem matracokat cipeltek be a terembe komplett ágyneműkészlettel, és ezen heverve, gyümölcsökkel termoszokkal, kézkrémekkel és még ki tudja mivel felszerelkezve nézték végig. Az előkészületek és az elrámolás majdnem több időt vett igénybe, mint maga a film.
