Ma egy egészen hétköznapi hétköznap volt; nagyjából leírom, mert így az olvasó képet kaphat mindennapi rutinunkról.
Úgy hét óra tájban felkelek – valószínűleg messze elsőként a házban. Főzök egy teát (ami egész napra kitart), ismételgetem a dán leckéket, olvasgatok egy kicsit. Nyolckor reggeli; a kihaltnak tűnő épületben öt perccel előtte érkezem az ebédlőbe, és szemrevételezem a kínálatot. Ez szigorúan egyforma: tej, joghurt, zabpehely és egyéb magok; narancsdzsem (amit mindenki után, én is), néha valamilyen sötétebb lekvár is (ami sokkal finomabb). Általában vaj is, de nem mindig; hogy milyen rendszer szerint van vagy nincs, arra még nem sikerült rájönnöm. A kedvenc reggeli fogásomat, a vajas-lekváros kenyeret nagyon ritkán tudom fogyasztani, mert vagy vaj nincs (vagy ha van, nagyon hideg és kemény), vagy sötét lekvár, vagy a kenyér olyan forró, hogy nem lehet vajjal megkenni. Így inkább átszoktam a joghurtos pehejre. Leülök, és az újságot olvasva reggelizni kezdek. Nem sokkal ezután pontos sorrendben megérkezik két dán lány, Ida és Mette, negyedikként pedig István. A többiek csak akkor kezdenek az ebédlő felé álmosan támolyogni, amikor én kifelé tartok...
Reggeli után munka (nekem ugyebár most már nem a konyhában szerencsére), ezután Fællesmøde (gyülekezés). Ez utóbbit eddig a dán nyelvre hivatkozva mi külföldiek gyakran elblicceltük, de épp ma prezentálták a fülbe tehető tolmácsgépeket, így már nem lehet kifogásunk, ott kell tölteni azt a fél órát. Ilyenkor egyébként a közérdekű információkon kívül gyakran van valamiféle játék; tegnap például „dánsági” vetélkedő, vagyis különböző történelmi-kulturális kérdésekre kellett választ adni, ami alapján ki-ki felmérhette, hogy mennyire dán. Mit mondjak, nem voltam lehengerelve az eredménytől. Az egyik válaszra (hol állt Dánia az I. világháborúban), csak én tudtam a helyes választ (semleges volt; kösz Károly ;)) - vagyis dánabb vagyok, mint az itteni dánok :))
Negyed tíztől előadás. Ma éppen megint környezetvédelmi témákat vettünk, de elég laposra sikeredett; valahogy mindenki kicsit fáradt, pénteki hangulatban volt. Megnéztünk például egy filmet (Human Footprint), ami a nyugati életmód pazarlásáról szól. Az egész lényegét egy fél oldalban össze lehetne fogni, de a filmnek amúgy amerikaiasan jó szájbarágósan, bő képi illusztrációval egy másfél óra alatt sikerült elmondania. Egyébként impresszív, itt van róla egy előzetes:
Cisz hozott színt a délelőttbe: bizonyítandó az ősi kínai gyógymódokat, aki a keze ügyébe került, azt kúrálni kezdte: egyik módszer volt az éles fülcimpába csípés, a másik, még hasznosabb pedig a mutató- és hüvelykujj közötti vékony hús nagyon (!) erőteljes megnyomása (Manar szinte el is sírta magát); állítólag ez az akupunktúra egy fajtája (tehát ezt nem csak tűvel lehet művelni), és igen jót tesz a szervezetnek. Fene tudja... rövid távon csak igen rosszul érezte magát tőle mindenki :)
Fél egytől ebéd. A múlt heti fellendülés után ismét mélyponton vagyunk, hús alig, vagy egyáltalán nem van: kedden például akkorka haldarabkát kaptunk, hogy Sigurdurnak – akit nagy noszogatással lehetett csak rávenni, hogy lejöjjön az ebédlőbe – a villája lapja nagyobb volt (érthető módon azóta sem jelent meg odalent :)). Zöldség viszont minden mennyiségben: ma legalább négy tálban volt kitéve salátaféleség, ami alig-alig párolt káposzta, csicseriborsó, répa, fehérrépa (!), és ami a netovább: szinte nyers, felvágatlan zöldbab (!!), ami emberi fogyasztásra gyakorlatilag alkalmatlan. Sokszor becsülettel nekiállok elfogyasztani, de még többször egészen elmegy a kedvem az étkezéstől. Ennek ellenére különös módon a többséget nem zavarja ez a menü...
Ebéd után egy órás szieszta, és ha nincs programunk, akkor még egy-két órás szabadidő. Tegnap ez idő alatt tettem egy nagy sétát a hóban, és elballagtam a centrumban fekvő helyi közkönyvtárba, ahol épp az idősek összejövetele volt: az egyik teremben úgy negyvenen kártyáztak. Felmértem a könyvállományt, aztán elkezdtem olvasni egy mesekönyvet (ezekből rengeteg van), meg egy Asterix-képregényt. Olvasni már tudok valamennyire, az élőbeszédet azonban – összhangban a többi küföldivel – még mindig nem tudom kihüvelyezni (kivéve talán a számneveket).
Hatkor vacsora, ami a reggelihez hasonlóan szintén elég egyhangú: zöldségőrlemény (gazdagon), és hideg felvágott méregerős mustárral. Este szinte mindig minden hideg. Még szerencse, hogy a kenyér igen-igen ízletes; ezzel szoktam a végén elverni a többi ízét (vagy inkább ízetlenségét). Viszont kiderült, hogy mégiscsak van néha édesség, csak eddig nem tudtam róla: a csütörtökönként megtartott leckék után a konyhában ki van téve néhány tál tömény kakaós piskótaszelet. Tegnap el is hoztam és bekebeleztem egy egész tállal :))
Vacsora után szabad program. Ezek között vannak szervezettek is (pl. énekkar, sport, filmvetítés), de lehet akármi más is; gyakori például, hogy emeletenként összegyűlünk kötetlen beszélgetésre (ilyenkor gyakran sütnek vagy főznek valamit), de akad közösen tartott egyéni tevékenység is: összejönnek valamelyik közösségi teremben, de nem közösségi programra, hanem ki-ki magában tanul, olvas, írogat, stb. - ilyesmit én korábban nem nagyon láttam. Társasjátékozni szinte egyáltalán nem szoktak, legfeljebb néha raknak ki egy-egy puzzlét. Én leginkább pingpongozni szoktam; ebben a dán fiúk elég jók, a lányok viszont rettentő rosszak. A különböző esti programok aztán a Natkassen („éjszakai doboz”, vagyis bár) nevű helyiségben szoktak összefutni, ahol általában iszogatnak – kevesebbet, mint szombat este, de azért derekasan. Másnap aztán kezdődik a program elölről. Érdekes, hogy bár a dánok elég lazák és nem különösebben pontosak, a házimunkát meg a tanórákat mégis nagyon szigorúan veszik: még másnaposan, félálomban is mindig takarítanak, és az előadásokról sem hiányoznak.
