Elhatároztam, hogy vasárnap – ha törik, ha szakad – kiruccanok. Jó előre csentem egy kis kenyeret szombat este a konyhából útravalónak, reggel pedig korán felkeltem, hogy nekiinduljak Koppenhágába. Az időjárás nem is lehetett volna rosszabb: hideg, borús, erős széllel és szállingózó hóval. Sebaj, ez sem tarthatott vissza. Kisétáltam a vasútállomásra, és megvásároltam a jegyet. A közlekedési szisztéma rendkívül bonyolult, azt hiszem még most sem látom át teljesen, és mivel az árak rendkívül borsosak, az embernek jól ki kell kalkulálnia minden lépését, hogy rá ne fizessen egy nagyot. Vásároltam egy tíz utazásra jogosító „klipkort”-ot (amolyan bérletféle) csekély 14.000 Ft-ért (bár sem oda, sem vissza nem jött ellenőr), és kettőt rögtön felhasználva erre az útra. Vonatozni (helyesebben „HÉV-ezni”) egész kellemes eddigi tapasztalataim szerint: a kocsik tiszták (bár azért nem makulátlanul tiszták), az utazóközönség normális, és a kocsik valami egészen különlegesen simán siklanak a sínen. Külön érdekesség a kerékpártároló részleg, ahol biztonsági öv-szerűséggel kell rögzíteni a járgányokat. A járatok pontosan és sűrűn járnak még éjjel is. Csak ez a fránya drágaság ne lenne...
Tizenegy óra előtt értem a városba. Mivel még mindig nagyon rossz idő volt, sétálásra-nézelődésre kevés időt szántam (azért a főteret, egy-két kellemes utcát meg egy LEGO-boltot bejártam), és inkább múzeumlátogatásra szántam el magam. Először a várostörténeti múzeumhoz kanyarodtam, de mivel ez péntekenként fizetős, úgy döntöttem, hogy majd egy pénteken visszajövök (ezzel is megtakarítottam valamennyit), és inkább fő célomhoz, a Nemzeti Múzeumhoz mentem. Megérte az egész napos időtöltést: sok érdekeset láttam, és még több hasznos dolgot tanultam. Itt most a kiállításokról magukról nem számolok be, akit ez érdekel, az olvassa el az Utazgatón. Mikor besötétedett, hazafelé vettem az irányt, és gondos tervezésemnek hála, épp vacsora előtt értem vissza. Jó érzésem volt, hogy hasznosan tölthettem a napot. (Képek a múzeumról itt)
Este még felkerestem Sigurdurt a szobájában, mert elvileg együtt kellene a filmfoglalkozásra egy kis dokumentumfilmet forgatnunk, de még nem tudtuk megbeszélni. Most sem – valami dolga akadt, csak az ajtórésen kukucskálva javasolta, hogy tárgyaljunk erről másnap. Hát jó... bár van egy olyan érzésem, hogy ebből a filmből végül nem lesz semmi...
