HTML

Danmark

Egy magyar kalandozásai Dániában.

Friss topikok

  • LlamaDalai: Gratulálok, hogy eljutottál a gyárba! Nekem is jól esne egy ilyen nap! Nem vagyok irigy :D. (2009.06.30. 17:25) LEGO - egy gyermekkori álom valóra válik
  • Cosinus: Az nem olyan meglepő, hogy a „szlovákokkal sem érez különösebb közösséget”. A csehek általában nem... (2009.06.08. 17:48) Portré: Petra
  • Udenlandsk: Igen, így van. Ahogy Közép-Európát kivéve szinte mindenütt, úgy Dániában is nagyon sok nyelvjárás ... (2009.02.02. 21:14) Dánul tanulok
  • Udenlandsk: Nos, a konzervatív szemléletemet egyelőre nem tudják kikezdeni masszív ostromló hullámok. Inkább é... (2009.01.22. 17:19) Homokozó közepén ülök (??)
  • erikkiz: megnéztem a képeket. Azért a bio-boxeralsó nagyon adja :) (2009.01.18. 15:47) Biofarm a szomszédban

Linkblog

2009.11.26. 15:49 Udenlandsk

Benzinártőzsde

Címkék: utazás mindennapok általános tudnivalók energiagazdálkodás

Az iskola kapuja előtt áll egy üzemanyag-töltőkút totemoszlopa. Mivel a digitális kijelzőn az idő és a hőmérséklet is fel van tüntetve, jöttömben-mentemben mindig rápillantok, így az üzemanyagárakkal is napra készen tisztában vagyok. Önmagában a tény, hogy ezek magasak, nem újság (a benzin literje átlag 10 DKK, vagyis kb. 360 Ft, Norvégiában még drágább). Ami már érdekesebb, hogy 92-es oktánszámú is mindenhol kapható, az odahaza oly elterjedt prémium típusok viszont alig lelhetőek fel. Az igazán érdekes azonban az árak változása.



Magyarországon ahhoz vagyunk szokva, hogy több-kevesebb ideig azonos az árszint, a változásokat előre bejelenti az országos média, így előtte hosszú sorok kígyóznak a kutaknál megtakarítás végett. Nos, Dániában másképp működik a rendszer: meglepetéssel tapasztaltam, hogy minden nap más értéket látok a kijelzőn, sőt, akár naponta többször változik az ár! Ráadásul az ingadozás tekintélyes mértékű lehet. Egy utam alkalmával reggel például 8,80-ért láttam 95-ös benzint, ugyanaznap pár óra múltán bosszankodva konstatáltam, hogy 10 korona fölé kúszott az ár, hogy aztán másnap megint 9,80 körül álljon be. Az árak szórása az egyes állomásokon különben nem olyan nagy mint odahaza, csak a „nagyvárosokban” találni néha egy-egy olcsóbb helyet.

A nem csekély emelkedés bizony kellemetlenül éri az embert, amikor épp komolyabb tankolásra készül. Na persze ha az áresés jelentős, akkor a meglepetés kellemes – arra viszont semmilyen logikát nem találtam, hogy a változás minek a függvénye. A nyersolaj világpiaci árának ingadozását ilyen érzékenyen átvezeti a piacra dőreség, ezt nem tartom valószínűnek. Hallottam olyan információt, hogy vannak bizonyos idősávok, amikor kedvezőbb az ár (mint mondjuk egyes mobiltelefon-csomagoknál), de ezt mások nem erősítették meg, és felfedezni sem tudtam ilyen ritmust. Érdekes, hogy maguk a dánok – akik közül többet megkérdeztem erről a dologról – szintén tanácstalanok, láthatóan nem is érdekli őket a kérdés. Dániában tehát a tankolás egy nagy lutri – ha szerencsénk van, nyerünk, ha nincs, ráfizetünk.

A mi kutunk különben a legelterjedtebb (OK nevű) automata hálózat része (bár a személyzet hiánya érdekes módon nem jelentkezik az árak feltétlen alacsonyságában). Ilyen automatákkal korábban ritkán találkoztam (pl. Máltán), egy időbe bele is tellett, amíg olajozottan megtanultam használni őket. A megfelelő oldalra a megfelelő töltőhöz kell állni, előre bedugni a kártyát (vagy beadni a bankjegyeket!), aztán a kitöltött mennyiség árát lehúzzák a kártyáról (illetve készpénz esetében az összeg erejéig tankolhatunk). Az OK-nak ráadásul különféle kampányai is vannak – itt valamilyen sportcsapatot finanszírozunk a vásárlással.

komment

2009.11.21. 11:47 Udenlandsk

Viking, hispán két jó barát

Címkék: kultúra történelem

Több ízben utaltam már rá, hogy a dánok nem igazán kedvelik az idegeneket. Habár mint minden általánosítás, ez is leegyszerűsítés ugye, dehát őszintébb pillanataikban saját maguk is elismerik a tényt. A németeket nem kedvelik történelmi okok miatt, a svédek nem szimpatikusak túlzott precízségük miatt, a muszlimok gyanúsak kulturális különállásuk, a kelet-európaiak pedig a egzisztenciális előnyökre (mondjuk partiképes párokra) vadászat miatt. Ám bármilyen hihetetlen, van egy náció, akikről kimondottan kedvező kép él a dánokban: ezek pedig a spanyolok. Ennek is történelmi tapasztalatok állnak a hátterében.

A spanyol kontingens a napóleoni háborúk idején, a franciák segédcsapataiként érkezett Dániába a király szövetségeseként. Felvonulásuk célja egyrészt a Svédország felé terjeszkedés (ami Napóleon Bernadotte nevű kegyencének svéd trónra ültetésével sikeresen meg is valósult), másrészt pedig Nagy-Britannia harapófogóba szorítása volt (nincs új a nap alatt: a II. világháborúban a németek ugyanezzel a céllal szállták meg északi szomszédjukat, és fogtak az Atlanti Fal építésébe). Szükség is volt a császár segítségére, hogy a Dániánál átvezető kulcsfontosságú tengerszorosokat védeni lehessen az angolokkal szemben; alighanem ez magyarázza, hogy a koalíciós hadsereg mintegy felét kitevő 15.000 főnyi spanyol épp Fyn szigetén (főleg Odensében és Nyborgban) állomásozott.

A vendégszeretetükről nem éppen híres dánok annak rendje és módja szerint ferde szemmel tekintettek a franciákra, ám a kulturális különbségek dacára (vagy talán éppen emiatt?) a hispán katonákat kimondottan megkedvelték – olyannyira, hogy a spanyoloknak mind a mai napig kiváló renoméja van az országban. A temperamentumos zene, életvidámság, utcai események, a látványos katolikus szertartások, a katonák elevensége, barátságossága megragadta a helyiek szívét.

Az akkori szokások szerint a katonákat főként magánházakban szállásolták el, és – szintén a kor szokásainak megfelelően – elsősorban a famíliák fiatalabb hölgytagjaival kerültek bensőséges kapcsolatba. Ahogy egy dántól hallottam, ennek a gyümölcsöző jó viszonynak köszönhető, hogy azon a környéken mindmáig számos délies vonásokkal rendelkező helyit figyelhetünk meg...

A spanyol tartózkodás nem bizonyult hosszúnak: röpke fél év után az anyaország fellázadt Napóleon ellen, a dániai hispánok pedig francia tisztjeik ellen, így kisebb csetepaték után elhagyták az országot. Mégis mély nyomot hagyott a dánokban – nem csak zokogó lányok és megnőtt születésszám formájában hanem a művészet terén is. Erre legjobb példa H. C. Andersen, aki korai írásainak témájául szolgáló első gyermekkori élményeit az őt ölbe kapó, megajádékozó idegen szoldátokról éppen ez idő tájban szerzi Odensében. Az utódok is ápolják a becses emléket: 2008-ban  a történések 200. évfordulóját emlékezések, kiállítások és kiadványok sorával ékesítették.

Az eseményhez kapcsolódó zarándokhely az egyik spanyol vitéz odensei sírja, akit – miután egy csetepatéban leszúrta bajtársát – függelemsértésért kivégeztek. Nyughelyét a dánok, majd később a spanyol turisták is szép számban látogatták. Az utóbbi időkben egyre inkább elfeledetté vált, ám amikor az önkormányzat el kívánta tüntetni, a hagyományőrzők és lokálpatrióták hangos tiltakozása megmentette és újra az érdeklődés előterébe állította a nyughelyet.

komment

2009.11.17. 16:43 Udenlandsk

„Ridegtartás”

Címkék: oktatás mindennapok

Ahogy egyre elterjedtebb a blogírás, és – turisták, munkakeresők, diákok körében is – egyre népszerűbb úticél Dánia (ezt autentikus forrásból, egy ferihegyi taxisofőrtől hallottam), egyre több Dániával foglalkozó blog lát napvilágot; a különféle linkgyűjtő oldalakon számos ilyet találhat az érdeklődő. Pironkodva kell bevallanom, hogy egyiket sem követem rendszeresen, bár néha belepillantok egyikbe-másikba. Eddig még ilyen naplót nem idéztem itt, de most véletlenül belebotlottam egybe, amely olyan témát – a kisgyermekek intézményes nevelését – érint, amivel kapcsolatban nekem Dániában semminemű tapasztalatom nincs, gondoltam, felhívom rá olvasóim figyelmét. Íme ízelítő gyanánt egy részlet:

Inkább arról lehet, szó, hogy valójában „csak” neveletlenek, mert senki nem fordított figyelmet arra, hogy nevelje őket. Otthon sem és az iskolában sem. Hegyekben áll a suliban a Nintendo, a Playstation és legkülönfélébb játékok, de mintha ezen felül nem törődnének a gyerekekkel. Olyan gyerekraktár szerű az egész.

Amúgy ezen már akkor is csodálkoztunk, amikor a kastélyba jöttek iskolás csoportok és a tanárok leültették őket a sárba, koszba, hogy úgy hallgassák meg az idegenvezetőt. De olyan is van, hogy az óvodásokat a zuhogó esőbe viszik ki játszani, de utána abban a vizes ruhában kell megvárniuk a szülőket, mert még csak át sem öltöztetik őket. Az óvodában amúgy nincs olyan, mint nálunk, hogy mesélnek nekik vagy foglalkoznak velük, á dehogy. Kivágják őket az udvarra, addig sem kell hozzájuk szólni. Ezt amúgy Agata mesélte, de mi is láttuk, hogy zokni nélkül hozta haza a gyereket az oviból. Mondom, ridegtartás.


A cikk a maga teljességében elolvasható itt.

komment

2009.11.09. 09:51 Udenlandsk

Homo Ludens

Címkék: kultúra szórakozás mindennapok általános tudnivalók

Mint minden normális ember, úgy a dánok is szeretnek játszani. Ezt nem csak az eme oldalakon többször megénekelt LEGO bizonyítja, sőt, a zord, sötét környezet miatt azt is mondhatjuk, hogy Skandináviában a játéknak ha lehet, még nagyobb tere és szerepe nyílik. A koppenhágai nemzeti múzeumban például az Izlanddal és Grönlanddal foglalkozó tárlók számos régi játszóeszközt mutatnak be, amivel a végeérhetetlen téli éjszakákat elütötték arrafelé (külön figyelemreméltóak az eszkimók megdöbbentően élethű állat- és emberfigurákat ábrázoló figurái, amelyek a gyermekeket idejekorán felkészítették nehéz vadászhivatásukra). A régi hagyományok ma is tovább élnek: a dánok hyggéjének (kb. „hangulatos, vidám, esti együttlét a kandalló mellett”) most is szerves része a játék. De mit is játszanak ma?

Tapasztalataim többségét oktatási intézményekben, kollégiumokban szereztem, itt meglepően sok különféle játékot láttam, de ugyanez igaz a családok otthonára is, ahol – magyar szemmel nézve – szokatlan mennyiségű ilyen eszközt láttam felhalmozva. Először is vannak mindenféle társasjátékaik; ezek közül néhány számunkra is ismert nemzetközi (pl. Rizikó, Catan telepesei), mások helyiek (mint a különféle betűkirakók). Előfordul puzzle is.

Mindenhol láttam továbbá kártyát (közönséges francia kártyát) is, de ezeket megfigyeléseim szerint nem használják túl sokat; amikor néha kártyáztunk, akkor én tanítottam őket mocsarazni vagy tarokkozni. Ez utóbbi esetében nyilván a magyar tarokkról volt szó, bár elvileg létezik dán tarokkjáték is, azonban sem a játéknak magának sem a paklinak nem leltem nyomát tartós kutakodás után sem. Úgy láttam, a dánok nem valami nagy kártyások, a velünk lakó amerikaiak például szinte mind sokkal lelkesebbek, ügyesebbek voltak e téren.

Persze nem csak társas- vagy kártyajátékok léteznek. A különféle (mondjuk a mi gyilkosozásunkhoz hasonló) csoportos játékok nem divatosak, talán egyszer hallottam ilyesmiről. Annál népszerűbbek a különféle sportjátékok – igazodva az északiak egészségeséletmód- és mozgásmániájához. Nagyon sokat asztaliteniszeztünk például (ezt többé-kevésbé mindenki elég jól tud), és több helyen volt petanque készlet is (ezt inkább mi külföldiek használtuk). A tehetősek között nagyon népszerű a golf (a lapos, dús gyepű ország erre amúgy is ideális), de néhány eddig nem ismert sportot is kipróbálhattam. Ilyen például a baseball (amit korábban sosem játszottam, itt viszont a fiatalok körében elég közkedvelt) vagy a krikett – utóbbi kettő is mutatja, hogy Dánia sok tekintetben a kontinens és az angolszász világ határmesgyéjén áll.

A fiatal korosztály kedvence Skandináviában (is) kétséget kizáróan a számítógépes játék. Sőt, kedvenc helyett nem egy esetben már-már beteges szenvedélyről beszélhetünk. Jó példa erre Krogerupban Sigurdur, aki szinte szó szerint egész életét a computer előtt töltötte különféle on-line játékokba merülve, baráti köre is szinte teljes egészében a hálóról került ki. De ugyanilyen cipőben jár Ulf, aki – saját bevallása szerint – kóros számítógépező volt (gyakorlatilag évekig semmi egyébbel nem is foglalkozott). Ő egyébként egy alkalommal kis előadást tartott az AD&D-ről.

Léteznek eredeti skandináv játékok is. Melegebb időben szabad téren családok, piknikező társaságok körében ma is népszerű Kongespil („királyjáték”), amit tavasszal mi is rendszeresen játszottunk. A „dán kuglinak” is nevezhető játék lényege nagyon leegyszerűsítve: két csoport egymástól 5-8 méterre két párhuzamos sorban felállítja 30-50 cm magas fabábuit, amelyeket az ellenfeleknek egy váltóstafétára emlékeztető fadarabbal le kell döntenie (a szabályok ennél persze némileg árnyaltabbak). Így néz ki:

A másik egy igen régi, viking korból eredeztethető, némileg a sakkra emlékeztető táblás játék, a hnefatafl, ahol az támadó szín figuráival a védekező szín királyát kell ennek testőreit legyőzve bemattolni. Szerintem a  hnefataflt ma már csak hagyományőrzők játszák (egyébként például a jellingi viking múzeumban lehet látni és megvásárolni).

A Hjerl Hede-i skanzenben aztán van egy külön játszótér, ahol számos további helyi tradicionális ügyességi játékot ismertem meg és próbáltam ki, így például egy lejtőn felfelé gurítandó golyós kuglit, vagy az egyensúlyozós „csónakjátékot”, amikor egy speciális keskeny állványon ülve egy bottal négy pontról rongyot kell lepöckölni úgy, hogy közben le ne essünk. Íme:



Játszani tehát jó – ezt az egykori tengeri martalócok és mai dédunokáik egyforma lelkesedéssel vallják.

komment

2009.11.06. 10:37 Udenlandsk

Topográfia

Címkék: természet általános tudnivalók

Tulajdonképpen a legelső blogbejegyzéseim egyike kellett volna hogy legyen ez a mostani, de hát jobb későn, mint soha, ahogy a mondás is tartja. Vessük tehát szemeinket Dánia térképére, íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 5,4 milliós kis ország három nagy területre oszlik: kontinenshez tartozó Jylland-félszigetre (amelynek a felső része tulajdonképpen önálló sziget), a jóval kisebb Sjælland-szigetre, ahol a főváros is fekszik, valamint a kettő közötti Fyn szigetére. Emellett 407 további kisebb-nagyobb sziget alkotja az országot, ahol így a szárazföld egyetlen pontja sincs messze a tengertől, és a tenger egyetlen pontja sem esik távol a parttól.

Ránézésre Jylland tűnik magának Dániának, de ez a valóságban nem így van: a félsziget (főleg annak déli része) a gazdaságilag és szellemileg is a legelmaradottabb terület, kvázi a „dániai Szabolcs megye” (az ország más részéből való dánok általában le is nézik az ittenieket, akik valóban zárkózottabbak, barátságtalanabbak a többieknél). Jylland nem túlságosan érdekes a turisták számára sem, leszámítva nyugati homokos partját, ami főleg a német turisták számára felkapott nyaralóhely. Az egyébként szinte teljesen lapos országban itt, Észak-Jyllandon vannak (leginkább Zalára emlékeztető) dombos vidékek.

Dánia igazi központja (kvázi „Pest megyéje”) a legkeletibb Sjælland-sziget, amelynek legkeletibb részén fekszik Koppenhága (a København név jelentése „javak kikötője”). Furcsának tűnhet, hogy a főváros ennyire az ország peremén fekszik, de tudni kell, hogy korábban, amikor még Dániához tartozott a ma Svédország déli részét képező Skåne (Scania), akkor Koppenhága pont Dánia középpontjában feküdt. A fővárosban élnek természetesen a leggazdagabb, legképzettebb, legkozmopolitább dánok. A szigeten (jórészt annak északi részén) összpontosul a legtöbb, legérdekesebb és legszebb látványosság.

A bő egymilliós Koppenhága mellett további jelentősebb városok a közép-jyllandi Århus (240.000 fő), a Fyn közepén fekvő Odense, Andersen városa (160.000 lakos), valamint az észak-jyllandi Aalborg (125.000 fő). E helyeken egyetemek is működnek. A többi város (pl. Roskilde, Viborg, Esbjerg, Kolding) kis, családias, általában unalmas település.

A nagyobb dániai szigetek hidakkal vannak összekötve, ezek közül nem egy óriási építészeti-gazdasági alkotás. A Fyn és Sjælland közti (18 km-es) Storebælt-híd vagy a Sjælland és Svédország közti (15 km-es) Øresund-híd, amelyek segítségével Jyllandtól egészen Malmöig el lehet jutni autóval, remek példát állíthatna a kétszer akkora, ám hidakkal állandóan szerencsétlenkedő Magyarország elébe. Ezeken a nagyobb építményeken viszonylag borsos hídpénzt kell fizetni, autópályadíj azonban nincs – ez egyébként Skandinávia egészére is igaz, leszámítva néhány alagútban-viaduktban bővelkedő norvégiai szakaszt.

A dán táj szinte teljesen lapos, erdők nincsenek, legfeljebb kisebb ligetek, a településeken kívül csak szántóföldek, legelők és nagy rétek mutatkoznak, valamint rengeteg szélkerék. Nagyobb folyókat nem találunk, csak kisebb vízfolyásokat, tavak helyett pedig hatalmas, sokszor követhetetlenül zegzugos fjordok színesítik a vidéket, amelyek azonban egykor remek kiinduló bázisképp szolgáltak a viking hajósok számára.

komment

2009.11.04. 19:30 Udenlandsk

Jantelov

Címkék: kultúra etika mindennapok általános tudnivalók

Ha meg akarjuk érteni a skandináv viselkedés titkait, akkor az egyik (vagy talán „a”) legfontosabb kulcsfogalom a Jantelov (Jante törvénye). Nem valóságos jogszabály, hanem olyan életszabály, amely szinte valamennyi itteni gondolkodásába beszűrődik kora gyermekkortól fogva, és az egyéntől a társadalom egészéig meghatározza a mentalitásukat.

A kifejezés lényegét talán a „falkatörvény” jelentéssel lehetne leghűbben visszaadni: te is egy vagy közülünk, de te is csak egy vagy közülünk. Maga a Jantelov szó egy Aksel Sandemose nevű dán író művéből származik, amelyben egy Jante nevű fiktív dán kisvárosban a XX. század elején uralkodó zord viszonyokat festi meg. A regényben egy idevalósi fiatalember foglalja össze azt a tízparancsolatot, amelynek íratlan regulái körbezárják, korlátok közé szorítják. Innen a később név : Jante törvénye. Nézzük a tíz szabályt:

  1. Ne gondold, hogy különleges vagy
  2. Ne gondold, hogy egyenlő vagy velünk
  3. Ne gondold, hogy okosabb vagy nálunk
  4. Ne képzeld magadról, hogy jobb vagy nálunk
  5. Ne hidd, hogy többet tudsz nálunk
  6. Ne gondold, hogy fontosabb vagy nálunk
  7. Ne gondold, hogy jó vagy valamire
  8. Ne nevess ki bennünket
  9. Ne gondold, hogy bármelyikünk is törődik veled
  10. Ne gondold, hogy bármire is megtaníthatsz bennünket


Íme a tökéletes konformizmus. Remekül hangzik, nemde? A XXI. század elején valóban furcsa elképzelni, hogy száz éve ilyen gondolkodás uralkodhatott bárhol Európában. De egyrészt a dánok akkor valóban a béka feneke alatt élő egyszerű népek voltak, másrészt ha jobban meggondoljuk, a magyarországi faluközösségek sem voltak sokkal jobbak (lásd Fábry Zoltán Körhinta c. filmjét). Az viszont annál meglepőbb, hogy ez a felfogás milyen szívósan tovább tartja magát ma is itt Északon.

Az is igaz, hogy sok pozitívuma van. Először is, hogy a közösség nem engedi leszakadni az egyént – tulajdonképpen ez az alapja a kivételesen magas színvonalú szociális ellátásnak, amelyből még szándékosan kiesni is elég nehéz. Ugyanakkor magyarázattal szolgál sok érdekes jelenségre is. Például hogy majdnem mindenki ugyanolyan életmódot követ: a nagyon gazdag sem mutatja meg a vagyonát hivalkodó módon. Itt nem szokás felsőkategóriás gépkocsikat venni (Audi A6-ost is nagyon ritkán látok), pedig elhiheti az olvasó, hogy azért telne pár embernek rá. Sőt, ami az autókat illeti, kimondottan visszafogott, koros (bár jól karban tartott) az állomány. A koronaherceg és a miniszterelnök gyakran kerékpáron jár. Hasonló a helyzet ingatlanfronton: a dán házak egy kaptafára készültek, nem sokat árulnak el lakóikról – a szegényes otthonokat sem szúrja ki könnyen a szemlélő.

Nem csak az anyagiak terén igaz mindez: a kicsit is extravagáns életformát, viselkedést is rossz szemmel nézik. Ez nem lenne baj, csakhogy – ahogyan Sandemose könyve illusztrálja – a tehetség vagy szorgalom révén megérdemelt kiemelkedést sem igazán veszik jó néven. Vagyis az ország e tekintetben épp ellentettje mondjuk az Egyesült Államoknak, ahol természetesnek veszik a kemény munka anyagi gyarapodásban mutatkozó eredményét, és mintegy követelmény ennek külsőségekben való felmutatása. Ha mégis ilyesmivel találkoznak, akkor a magyar színtérről ismert irigy falusi szomszédokra vagy fukar rokonokra emlékeztető szűkkeblűséggel és képmutatással képesek halálra piszkálni a bűnöst.

Nyilván igaz ez a külföldiek vonatkozásában is – sőt, ha lehet, még inkább igaz. Mert a Jantelov (egyébként nem létező) tizenegyedik parancsa: idegenként tizedannyit sem érsz, mint egy dán. És bizony hiába próbálják cáfolni, széles mosollyal elfedni vagy önkritikusan kiirtani magukból, Jante törvénye bizony lépten-nyomon megmutatkozik.

komment

2009.10.31. 19:38 Udenlandsk

Maersk

Címkék: munka általános tudnivalók

Dánia iparáról, üzleti sikereiről keveset tud az ember úgy általában. Dán cégek közül én korábban például hosszas gondolkodás után is csak a LEGO Group-ot tudtam volna említeni. Pedig nem a játékgyár a zászlóshajó – hanem a Maersk (dánul: Mærsk, teljes nevén A. P. Moller-Maersk Group).

A világ századik legnagyobb vállalkozása szállítmányozással foglalkozik; az emblémáját viselő konténerekkel, kamionokkal, hajókkal szinte mindenütt találkozik az ember a világon, anélkül, hogy tudná, dán cégről van szó. A kezdetek – mint oly sok hasonló vállalat (pl. a LEGO) esetében – itt is szerény családi kezdeményezésre nyúlnak vissza. Peter Mærsk-Møller kapitány alapította a XIX. század második felében. Igazán naggyá unokája, a ma 96 éves Arnold Mærsk McKinney Møller varázsolta, aki természetesen az ország leggazdagabb embere, igazi mágnás-pátriárka, akiről könyvek szólnak és a dánok irigy csodálatának tárgya.

Becsületére legyen mondva, hogy folytatja a dán hagyományokat, amelyek értelmében a vagyonos emberek különféle alapítványokkal, közberuházással törlesztik erkölcsi tartozásukat a társadalomnak (lásd a Louisiana alapítóját vagy a sörös Carlsberget a Glyptotek múzeum létrehozásával). Arnold bácsi például 2005-ben fejezte be az új Operaház építését, ami potom 2,5 milliárd koronába (8,8 milliárd forintba) került neki. Na persze az öntudatos öreg a pénzéért cserébe teljesen saját elképzelései szerint alakította az épületet (állítólag naponta kihajtatott az építkezésre), amely megosztja a publikumot; én sem tudnám igazán megmondani, hogy tetszik-e vagy sem.


Hajózni tehát nem csak hogy szükséges, de a jelek szerint igen jövedelmező is.

komment

2009.10.30. 21:08 Udenlandsk

Koppenhága és Ildikó

Címkék: kultúra utazás történelem koppenhága általános tudnivalók

Mostani állomáshelyemről – szemben a krogerupi Párizzsal-Rómával – csupán a dán fővárosba ruccantunk ki három napra tanulmányútként. Az út unalmas és bosszúsággal teli volt: előbbi oka pusztán az, hogy a városban már legalább tucatszor jártam, utóbbinak idegesítő útitársaim – élükön remek nyelvtanárunkkal.

Ine már a szervezésben sem brillírozott: gyakorlatilag nekem kellett összeállítani az útitervet, amit aztán ő később kissé kozmetikázott. Nem egy esetben nekem kellett felhívnom a helyszíneken a figyelmet az egyes nyitvatartási időkre, és nógatnom a csapatot, hogy időben odaérjünk a következőhöz, ne késsük le az aztán következőt se. Nem sok eredménnyel, aminek az lett az eredménye, hogy mégis sok helyről elkéstünk, én viszont jó népszerűtlen lettem. Komolyan mondom, nagyon elegem van már a társaságból. A magam részéről a tanulmányút csapnivalóra sikeredett.

De ahogy a mondás tartja: minden rosszban van valami jó. És csakugyan, a legrosszabb dániai utazásom alatt ért az egyik legtanulságosabb itteni élményem Ildikó személyében. Az egyetlen dolog ugyanis, amint Ine képes volt értelmesen megszervezni, az a szálláshely volt. A fele csapat a húgánál aludt, a másik fele (köztük én) pedig korábbi főnökénél, a fent nevezett magyar származású hölgynél, akivel a két este során nagyon sokat és érdekeset beszélgettem.

(Itten az érintett kérésére kimoderáltam a "személyes" részeket).

Ildikót a látszólag egyhangú, lapos munka nem fásítja el, kifejezetten energikus asszony. Nagy érdeklődéssel hallgattam beszámolóját a dánokról és Dániáról, hiszen ő egyszerre látja őket „belülről” és „kívülről”. Jól rá tudott világítani az északi dolgokra magyar szemmel. A főzéstől a politikán át a család és az időjárás témaköreiig rengeteg dolgot kitárgyaltunk; ezeket itt most nincs energiám mind taglalni, a lényeg az, hogy egykori honfitársunk általában meglátja bölcsen a jót olyasmiben is, amit én általában kritikusan látok, így némileg árnyalta több nézetemet – de persze alapvetően nem változtatta meg őket ;)

Talán szakmai ártalom, talán a személyes példa hatása, de rendre-másra invitálja ki családtagjait, ismerőseit, akik közül nem egy fiatal próbálkozik a megtelepedéssel. Csütörtök reggel találkoztunk is közülük a huszonéves Zsuzsával és a harminc körüli Balázzsalnal akik beszámoltak eddig itteni életükről – egy uszodában, ugyanis éltmentőként dolgoznak. Roppant érdekes találkozás volt, ugyanis bár csupa pozitív dolgot mondtak, összességében furcsamód mégsem egy kedvező életkép alakult ki bennünk. Példa erre, hogy András épp aznap készült átvenni kis önkormányzati bérlakásának kulcsát. Persze roppant boldog volt, amikor azonban megmutatta hol van ez a bérlemény, kiderült, hogy egy hosszú, unalmas, szürke és (dán viszonyok között) szegényes környéken. Őszintén szólva erősen bizonytalan voltam, vajon cserélnék-e vele – még a lakás ellenére is. Vagy talán épp amiatt?

komment

2009.10.27. 10:25 Udenlandsk

LEGOLAND

Címkék: szórakozás

Korábban már beszámoltam egyik (a?) legnagyobb dániai élményemről a LEGO-gyárban tett tavaszi látogatásom kapcsán. Sajnos akkor a szomszédos LEGOLAND-park még nem volt nyitva, ami miatt akkor roppantmód bosszankodtam, de az élet kárpótolt: most, október végén sikerült bepótolnom ezt a mulasztást és (a szezon utolsó napján) sikerült eljutnom erre a kultikus helyre is.


Habár október legvége volt, mégis remek időnek örülhettünk: nem csak hogy nem esett (ami ugye errefelé ritka), hanem kimondottan enyhe, napsütéses klíma fogadott – nem kis örömünkre, hiszen LEGOLAND szabadtéri látványosság. Az unalmas városkában hamar megtaláltuk a parkolót; utolsó nap ellenére (vagy éppen ezért, esetleg a jó időnek köszönhetően?) jelentős számú látogató volt a parkban, nagyrészt gyerekek. Mert LEGOLAND alapvetően gyermekeknek való vidám park-szerűség, LEGO-környezetbe helyezve. Ennek a felnőtt látogatóra nézve egyaránt vannak kedvező és kedvezőtlen hatásai.

A nagyjából a budapesti BNV-re emlékeztető (bár annál kisebb, és közvetlenül a kockagyár mellett felépített) park bejáratánál hatalmas LEGOLAND-felirat, számos kockából épített figura és persze több kassza is fogad bennünket. Utóbbiakra most nem volt mind szükség (néhány perc alatt sorra kerültünk), de csúcsidőben rendkívüli várakozásra kell számítani, amit on-line vétellel vagy a környező városok turisztikai irodáiban árusított jegyek révén tudunk kikerülni. A napijegy 245 DKK, azaz közel 9000 Ft, ami elég drágának hangzik (bár összevetve más, nemzetközi hírű szórakoztató parkokkal már kevésbé az, és ebben persze minden eszköz használata benne van); kapni ellenben egész szezonra érvényes, jóval kedvezőbb értékarányú bérletet is – ám ez a magyar látogató számára értelmeszerűen nem hasznos opció.

A jegy mellé térképet is kapunk, ami egyfelől igen hasznos tájékozódáskor, ugyanis segít átlátni a területet, másfelől segítségével a koncepciót is meglátjuk a létesítmény struktúrájában. Eszerint három nagy egységre oszlik a park: 1. Miniland; 2. Vidám Park; 3. „Legózó helyek”. (További függelékként csatlakozik még a Hotel LEGOLAND, de ez látogatói szempontból nem érdekes).

A felnőttként is igen érdekes Miniland – ahogyan arra neve is utal – nevezetességeket, városrészeket ábrázol makett formájában a világ különböző pontjairól. Ez a „világ” különben erősen dán perspektívából szemlélt: jelentős részét dániai nevezetességek teszik ki, például paloták (pl. Fredensborg, Amalienborg), városrészek (pl. Nyhavn, Skagen). Emellett német, svéd és norvég életképeket is megjelentítenek (nekem talán a legjobban épp Bergen tetszett). A szép régi házak mellett technikai érdekességek (pl. tengeri olajfúró-platform vagy a billundi reptér), oktatási célú installációk (napelemes energiatelep) is láthatóak. Európán kívül egy-egy ismert egzotikusabb ország (pl. USA, Japán, Thaiföld) néhány karakteres építményét rekonstruálták miniben. Az épületek nem azonos arányban kicsinyítettek, de a „normálisnál” nagyobbak (azaz nem minifighez igazítottak, emiatt furcsa kockából rakott figurákkal vannak benépesítve). A makettek élethűsége rendkívüli, az építészeti megoldások is nagyon leleményesek. Néhol interakcióra is van mód: gombnyomásra valamit megszólaltathatunk, vezérelhetünk.

Érdekes kérdés, hogyan állnak ellen az időnek (ráadásul a zord északi időnek) a szabadba kitett LEGO-építmények. Erre vonatkozóan konkrét információt helyben nem kaptunk, különböző forrásaim szerint össze vannak ragasztva és védőlakkal le vannak fújva a kockák. Látszott, hogy a felületi kockák bizony dacolnak az elemekkel: a bütykök LEGO-feliratai majdnem mindenütt lekoptak, és több helyütt a kiálló részek is letörtek, nem is beszélve a hulló levelek, szálló kosz, por okozta problémákról. Ennek ellenére relatíve jó álapotban van az együttes.

Nem puszta passzív struktúrákról van szó: mozgó figurák, főleg haladó járművek népesítik be a városkákat: hajók úsznak a vizeken (egy helyütt zsilipen vízszintkülönbséget is áthidalnak), vonatok robognak, járművek futnak az utcákon (ezeket az út alatt haladó felület mentén vezetik, nem tökéletesen: egy helyen egy busz beleültközött egy autóba, amit kisebb küzdelem árán félre is sodort). A mozgást élénk hangeffektusok kísérik, amelyeket én néha kissé túlzónak, feleslegesnek éreztem.

Az aránylag kis területű Miniland mellett a park kb. 75%-át a szórakoztató rész teszi ki; a kikapcsolódásra vágyó közönség jobbára itt koncentrálódik. Ez fizikailag tematikus részekre oszlik, például középkori, viking, western vagy kalózos hangulatúra; az egyes részeken belül pedig különféle hinták, hullámvasutak, vízijárművek és szokásos hasonlók vehetőek igénybe. Ezek jó része kifejezetten kisgyemekek ingerszintjéhez igazított, de köztük is van eredeti: a kalózhajó, amelyről vízsugárral fröcskölhetjük a parton ácsorgókat (és viszont fordítva) vagy a mozgó tűzoltókocsik, ahol különböző feladatokban mérkőzhetnek a csapatok. Pár eszköz a felnőttek számára is élmény: például a lenti vasút (ez kényelmesen körbevisz a park egy részén), a magasvasút (ebből fentről tudunk letekinteni) vagy a nagy hullámvasút (ennek első lejtőjén-emelkedőjén bizony kis híján tele van a nadrág). A vidám park részben emellett van mozi (4D vetítéssel), több büfé (közepes színvonallal), boltok (csekély LEGO-, bővebb ruha- és ajándéktárgy-választékkal) is. Ide tartozik továbbá egy Power Builder nevű épület, ahol a vállalkozókat kettesével beszíjazzák egy ülésbe, amit aztán óriási robotkar lóbál erősen fel-le.

Minden eszköz használata ingyenes, de néhol – népszerűségüktől függően – várakozni kell (esetenként 10-20 percet is). A veszélyesebbekről kis méretű gyermekek, várandósok, betegek stb. el vannak tanácsolva. És persze mindenütt LEGO-ból épített díszletek, illusztrációk találhatóak, sőt, a legtekintélyesebbek (mint a négy elnök Mount Rushmore-i portréjának vagy a Bölényvadászatnak a rekonstrukciója) is itt vannak, úgyhogy érdemes nyitva tartani a szemünket. A cél azonban itt nem a LEGO hanem az önfeledt szórakozás.

A harmadik egység a legós helyekből áll. Ide tartozik egyrészt LEGO MINDSTORMS Robotics Center, ami puccos neve ellenére egy nagy terem, ahol dobozos (felnyitott) kölcsönlegókat építhetünk össze (jobbára a TECHNIC-sorozatból). Furcsa módon bár a LEGO-hoz ez áll a legközelebb, itt volt a legcsekélyebb az érdeklődés (idő hiányában sajnos én sem játszhattam itt ki magam).

Másrészt itt található a LEGO SHOP, ami – az olvasó sosem találná ki ;) – a készletek megvásárlásának helye. Minthogy igazi LEGO-paradicsommal sem Dániában, sem itt Billundban sehol nem találkoztam, természetesen előre fantáziáltam róla, hogy itt aztán mindenféle ritka készletet módomban áll – ha sajnos megvenni nem is, de legalább megnézni, kézzel tapintai. Izgatottságomat tovább ajzotta a tény, hogy e napokban 30%-os árengedmény volt mindenre! Ehhez képest sajnos roppant csalódottságomról vagyok kénytelen beszámolni.

A bolt ugyanis valóban nagy volt, azonban gyakorlatilag majdnem üres. Bizonyára a szezon legvégének kell tulajdonítani, de a kínálat nagyjából a kommunista Románia közértjeire emlékezetett: csupán húszféle cikkre korlátozódott, azokból viszont jócskán volt a polcokon. Ezeknek is legalább a fele sapka, póló és egyéb nem-LEGO ajándéktárgy (egy piros baseball-sapkát vettem is); a maradék minifig-kulcstartók és néhány készlet (közülük a három minfig-VINTAGE volt egyedül érdekes, amelyek közül az 852331. készletnél botránkozva vettük észre, hogy az 1978-as „eredeti” űrhajós sisakja a sokkal későbbi bukósisak-designt követi!). Így elmondható, hogy egy budapesti TESCO jobban fel volt szerelve LEGO-készletekkel, mint a cég fellegvára. Keserűen kell megállapítanom, hogy ez nem méltó a játék rangjához és hírnevéhez – és ugyanezt kellett megállapítanom tavasszal, gyárlátogatásunk alkalmával is, amikor egész Billundban (!!) csak a hotel apró mindenes boltjában lehetett néhány dobozhoz hozzájutni.

Hasonló vegyes élményeim voltak a shop kuriózumával, az elemvásárló részleggel is, ami pedig szerintem minden legós nagy vágya: faltól-falig álló átlátszó rekeszek vannak színültig töltve különböző elemekkel, amelyekből egyenként vehetünk kis zacskóba; ezt a végén lemérve fizetünk 59 DKK-t 100 grammonként. Csakhogy valamilyen furcsa logika szerint töltötték fel a különben nem túlságosan nagy számú fiókot (ráadásul ezek közül több ugyanazzal volt teli): volt például barna és fekete klasszikus férfiparóka, de női nem; fehér tűzoltósisak; kék és fekete láb, de semmilyen felsőtest (emiatt egyetlen komplett figurát sem tudtunk összerakni!), fekete kehely (??), piros munkavédelmi sisak, több fióknyi partvis, adó-vevő, néhány találomra kiválasztott elem (de pl. klasszikus nyolcbütykös egy sem!). Összesen a létező 7000 féléből talán vagy 25 -féle (a színvariációkat is beleértve). Fegyver egy sem, klasszikus fej egy sem. Alig tudtam kis zacskómat valami értelmes dologgal megtölteni, így nem csoda, hogy a pénztárnál 1 (egy, azaz egy!) DKK-t kellett fizetnem kollekciómért (ezt is felkerekítve 0,75-ról). Meg kell mondanom, bizony keserűséggel vegyes bánkódással kellett a boltot otthagynom; lám, szégyenszemre egy kültelki dán Føtex hipermarketben kényszerülök majd LEGO-t venni Billund helyett...

Mintegy 4-5 órát töltöttünk el LEGOLAND-ban, ezalatt tulajdonképpen mindent megnéztünk, az érdekesebb dolgokat ki is próbáltuk. Ahogy a beszámolómból is érezhető, benyomásaim bizony vegyesek. Minilandet mindenkinek bátran merem ajánlani, a szórakoztató park céljára talán jobb valami kifejezetten ilyen célra építettet felkeresni; a bolt viszont vérlázítóan kiábrándító volt. Summa summarum: Billund LEGO-ból LEGO-rajongónak mint ilyen kevés, a játék iránt közömbös mókára vágyakozóinak pedig talán sok. Nem a legszerencsésebb ötvözet...

A LEGOLAND-ról (és korábban a gyárban) készített képek megtekinthetőek itt.

komment · 1 trackback

2009.10.26. 13:09 Udenlandsk

Helyzetjelentés a konyháról

Címkék: étel ital askov

Korábbi tapasztalataim alapján ételfronton a legrosszabbra készültem. Ennek megfelelően otthoni felkészülésem legfontosabb részét a három hónapra való túlélést biztosítandó élelemkészlet felhalmozása volt – különös tekintettel az idekint a felbecsülhetetlen értékű édességekre.

Ehhez képes bizony igen kellemesen csalódtam. Noha azzal tisztában voltam, hogy Krogerup az egészséges táplálkozás bajnokaként kiemelkedően ehetetlen főztöt produkált, de a trend sajnos másutt is megerősítést nyert. Így aztán örömmel láttam, hogy Askovban eredménnyel harcolnak a trendek ellen, és többé-kevésbé hagyományos, mégis egészséges étkekkel szolgálnak.

Az étkezés mindig svédasztalos. Reggelire itt is mindig ugyanazt kapjuk, de a választék széles: természetesen mindenféle biojoghurt müzlikkel-pelyhekkel, illetve kisebb zsemle vajjal (pontosabban margarinnal), kétféle lekvárral, felvágottal, többféle sajttal és felszeletelt gyümölccsel (alma, banán, narancs, sárgadinnye, ananász, kivi, körte). A nap kezdetén narancslé, valami szörpféle, kávé és tea az ital.

Tizenegy óra tájban mindig kávészünet van, amikor megint kitesznek ételt is: főleg gyümölcsöt (meg minden esetben nyers sárgarépát), és furcsa módon megint zsemlét vajjal-lekvárral (bár ehhez nekem tízóraira sosincs érkezésem, valami édességet jobban kívánnék).

Az ebéd a reggelihez hasonlóan bőséges. Érdekessége, hogy csupán az ételek kis része meleg, leves pedig szinte sosincs. Egyébként gyakran van hús (főleg szárnyas) krumplival, rizs; máskor kolbász, főtt tojás; szerdánként pedig halnap van (zúzott hal, egy érdekes kemény, rágós haldarabszerűség, és egyszer volt már rákocska). Ezek mellé járul legalább tízféle saláta mindenféle zöldségek-gyümölcsök aprításával – köztük néhány furcsábbal is, mint a nyers és minden egyéb ízesítés mellőző nyers gomba vagy a kókuszreszelékben forgatott fekete bab. A reggeliből maradó sajtok-gyümölcsök is rendelkezésre állnak, de ezek ilyenkor – érthető módon – nem igazán versenyképesek. Az ital mindig csapvíz.

Délután négy órakor újra kávészünet van, ami pontosan ugyanolyan kínálatot jelent, mint a tízórai. A vacsora pedig az ebédhez hasonló, sőt, olykor pontosan ugyanaz, mert a takarékosság jegyében elég gyakori, hogy két egymást követő főétkezésben azonos menü legyen (magyarán másodízben a maradékot esszük, amivel nincs is baj). Este szoktunk édességet is kapni.

Este kilenc óra felé megint „tízóraizunk”: egy zsúrkocsin kitolnak kávét-teát, hozzá pedig valamilyen édességet. Ez utóbbit több szempontból is furcsának tartom: először is mert (állítólag) egészségtelen késő este édességet enni, másrészt pedig mert én egyáltalán nem is kívánom. Harmadrészt pedig az édességek mindig rendkívül tömények, édesek, néha kimondottan fogyaszhatatlanok.

Elmondható hát, hogy Askov konyháján egészen jól el lehet élni. Egy idő után eléggé egyhangú, és nekem hiányzik a leves meg a megszokott édességek, de ízletes, laktató és nem is
túlzottan idegenszerű. Néha tradicionális különlegességeket is feltálalnak, különösen, ha fizetővendég-csoport van a háznál. Egy ilyen különlegesség a Hyldbærsuppe med kammerjunker, ami annyira tradicionális, hogy a mai fiatalok nem is ismerik – a konyha egy idős csoport külön kérésére szervírozta.

komment

2009.10.22. 11:13 Udenlandsk

Nem csak a húszéveseké a világ

Címkék: oktatás askov

Említettem már, hogy Askov – és más iskolák is – előszeretettel látnak vendégül ráérő időseket különféle programokra. Ez társadalmi feladat és jól is jövedelmez az intézmények számára. Ezekben a napokban is zajlik itt egy ilyen kurzus hat napon keresztül mintegy száz, 60-80 év közötti, az ország minden részéből érkező dán részvételével. Ilyen programot egyébként minden évben tartanak hasonlóan nagy érdeklődés mellett. Lássuk kissé részletesebben, mivel múlatják az időt a ráérős, tudásszomjas öregek errefelé.

A kurzus neve Kunst Litteratur Histoire (művészet- és irodalomtörténet), ami hűen tükrözi a tematikát – bár ahogyan mondjuk az otthoni buszos zarándoklatok esetében, úgy a tematika szerintem itt is másodlagos, első a jó hangulatú, kellemes együttlét a szépkorúak számára.

Természetesen gondosan megtervezett heti- és napirendjük van. A reggel számukra is közös énekléssel kezdődik reggeli után (amit igen lelkesen végeznek), majd ebéd előtt és után egy-egy ismert tudor előadása következik, amelyet vita, beszélgetés kísér. Az előadások olyan témákról szólnak, mint például önazonosság és demokrácia, hit és értelem viszonya, nemzetközi politika, egy romantikus szerelmi történet elemzése, filmnézés és -kritika – látható tehát, hogy a vén vikingek intellektuális igényei eléggé magasak. A helyi programok mellett utazások is színesítik ittlétüket, például a randersi kultúrtörténeti múzeumba vagy a koldingi múzeum Míró-gyűjteményéhez, esetleg a helyi egyházközséghez. Esténként közös vacsora, éneklés vagy koncert zárja a napot neves dán előadók közreműködésével.

A résztevők szemmel láthatóan élvezik a rendezvényeket és egymás társaságát, pedig nem egy közülük valóban öreg és törékeny már (Ole elmondása szerint régi iskolájában majdnem mindig előfordult ilyenkor, hogy egyik-másik idős meghalt a kurzusok folyamán). A kedv mellett ráadásul még pénzük is van rá, hiszen a hat nap 3600 koronába, vagyis mintegy százezer forintba kerül nekik, dehát ismert, hogy a skandináv nyugdíjak a világon a legmagasabbak közé tartoznak, ez tehát nem különösebben probléma.

Jó dolognak tartom ezeket a rendezvényeket. Jó, hogy sok éltes ember érez magában kedvet és erőt ilyesmin részt venni, és jó, hogy vannak intézmények, amelyek képesek színvonalasan kiszolgálni az ilyen igényeket. Elábrándozom azon, hogy hasonló kezdeményezés megvalósul Magyarországon is, de úgy vélem, hogy a hazai nyugdíjasoknak még egy jó darabig be kell érniük mariazelli vagy csíksomlyói zarándoklatokkal...

komment

2009.10.20. 11:48 Udenlandsk

Nordjyllandi út

Címkék: kultúra utazás történelem általános tudnivalók

Szombaton, vasárnap és hétfőn nagy kirándulást tettünk Jylland északi fertályába – ez volt az egyetlen része az országnak, ahol eddig még nem jártam. A látványosságokról később számolok majd be (némi időbe telik mindent leírnom, elrendeznem a fényképeket), a főbb benyomásaimat azonban már most közzéteszem.

Ágival, a lengyel Boguslaw-val és a szlovák Stanislavával vágtunk neki az útnak. Végső soron jó útitársnak bizonyultak, ám a két szláv bosszantóan szétszórt, pontatlan tud lenni, ami azért egy utazás során olykor problematikus. A fiú például olyan mint egy kisgyermek: elmászkál, elbambul, mindent szétszór, értelmetlenül csacsog. A lány érettebb, érzelmileg azonban nagyon túlfűtött és  körülményes: a fél házat magával akarta hozni erre a pár napos útra, mintha épp az Antarktiszta készülnénk egy fél évre. Kétségtelen viszont, hogy színes társaságnak bizonyultak.

Óriási szerencsénk volt az időjárással: a három napból az első kettőn szikrázó napsütés, relatív meleg és szinte szélmentes időjárás kísért minket, erről még álmodni sem mertem. Hétfőn ugyan meg-megindult az eső, ám dán mércével mérve ez is tűrhetőnek bizonyult. Minthogy utunk során nagyrészt a szabadban mozogtunk, egy ítéletidő bizony el tudta volna alaposan rontani a kirándulást...

Jylland érdekes, kettős úticél: egyfelől semmi igazán szenzációs látnivaló nincs, másfelől lépten-nyomon különös, érdekes dolgokba botlik az ember. Unalmas és izgalmas egyszerre – mint egész Dánia maga. Az út első részében Vestjyllandot, vagyis a félsziget nyugati partját jártuk végig, a látványos földnyelvek, hatalmas, szeles, homokos partvonalak, óriási vándor homokdűnék birodalmát. Láttunk északi sivatagot, homokkal betemetett épületeket, a világháborúból itt maradt betonbunkereket; eljutottunk Dánia legészakibb pontjáig, ahol a két tenger egybefolyik; városokat vizitáltunk (Viborg, Aalborg, Mariager, Sæby), látogattunk viking sírokat, erődítményt, falumúzeumot. Tartalmas utazás volt, bár (útitársaink hatékonytalansága miatt) egy-két látványosságot ki kellett hagynunk.

A városok bizonyultak legkevésbé érdekesnek: igazából alig egy-két olyan dolog van, amiért ezeket érdemes felkeresni, de ha útba esnek, az ember mégiscsak beugrik, gyakran azért, hogy aztán némi céltalan ténfergés, bámészkodás után gyorsan továbbálljon. Még a nagyobb települések is teljesen kihaltak késő délutántól (főleg hétvégén): embereket nem látni az utcán, a vendéglátóhelyek zárva tartanak, a nyári szezonon kívül pedig a múzeumok, látványosságok vagy egyáltalán nem, vagy csak a dél körüli pár óra idején tartanak nyitva. A közepes nagyságú dán városok egy-két látványosságot leszámítva kifejezetten unalmasak, ingerszegények – még az épületek is nagy gonddal olyan uniform módon vannak megépítve, hogy ha kettőt láttunk, akkor a harmadik már érdektelen, a negyedik pedig kifejezetten fárasztó.

Annál változatosabb volt viszont két szálláshelyünk. Az első Nørgaards Højskole Viborg mellett, amelyről kiderült, hogy a legjobban felszerelt népiskola Dániában: ámulva néztük a remek (külön vizesblokkal ellátott) lakosztályokat, mozi- és konditermet, fedett uszodát (!), szaunát, golfpályát, relaxációs termeket és az ég tudja még mi mindent – amelyek főleg Askov fapados színvonalával összevetve tűntek meseszerűnek (nem is szólva arról, hogy ott mindaz ingyen jár a tanulóknak, itt meg még az ágyhuzatért is fizetni kell). Külön kellemes meglepetésként tizenegy (!) magyar diákot leltünk ott; egészen szokatlan volt mindenhol a felhangzó magyar szót hallani :) Az egyik pedagógussal beszélgetve viszont kiderült, hogy a hetven-egynéhány højskole két legkiválóbbja – a „dán Oxford és Cambridge”  – szakmailag épp Krogerup és Askov lenne... A szóban forgó tanár melleseleg nagy Magyarország-rajongó, elhalmozott minket hazai élményeivel a körúti villamosozástól kezdve a lecsóig. A szürke és unalmas életvitelű Dániával Magyarországot összevetve mondjuk az illető lelkes rajongása nélkül is könnyű hazánkat a vitalitás, életöröm, éjszakai élet fellegváraként elképzelni.

Aalborgban Stanislava apartmanjában éjszakáztunk – ő két éve ebben a városban lakik és tanul, ezért van itt egy bérelt szobája. Habár ez persze nem autentikus dán vendéglátás, de mégis jó volt valami otthonosat tapasztalni a kollégiumi hetek után. Lakótársa egy észtországi orosz lány, akivel sajnos nem volt módunk igazán társalogni, pedig igazán érdekelt volna egy ilyen érdekes identitású ember véleménye a régióról.

Második itt-tartózkodásom alatt a nyelv mellett épp az utazásokra helyezem a hangsúlyt – ezek közül is alighanem ez a három napos északi út volt a legtartalmasabb. Örülök, hogy minden ilyen jól ment. Most már az ország minden jelentősebb tájegységét, városát, nevezetességét láttam. Meg kell állapítanom, hogy Sjælland északi része sokkal érdekesebb, mint Jylland – de ahhoz, hogy ezt megállapíthassam, utóbbit is be kellett járnom.

komment

2009.10.16. 14:21 Udenlandsk

Nóta

Címkék: kultúra mindennapok askov

Mindig szerettem énekelni, énekkarba is jártam (Pilátusként például nem egyszer a zsidók kezére adtam Jézust), még magamban is szoktam dalolászni. Igazán nem mondhatja tehát senki, hogy ellene lennék a hangok kultúrájának, de a dánok e téren megnyilvánuló mániája nekem is sok.

A reggeli gyülekezőn minden reggel énekkel kezdjük a kis főiskolai bibliából. Ez így volt már Krogerupban is, de ott csak amolyan nyitó- és záróaktusként, itt azonban van úgy, hogy szinte semmi más nem történik, csak énekeljük az egyik éneket a másik után.

Önmagában ez is jelentős dózis, de ezen kívül van még „bevezetés a zenébe” foglalkozás, amikor némi elméleti bevezetés és zenehallgatás után megint csak éneklés jön. Ezenkívül van kórus is egyik délután, amikor szintén énekelünk, emellett pedig hétfő este laza, kötetlen „kávézó”, amikor a változatosság kedvéért ugyancsak éneklünk, olykor pedig külsős (jobbára idős hölgyekből álló) társaság jelenik meg, akik megint csak nótára fakadnak estébe nyúlóan.

Az egész hangőrület mögött egy Kristian La Cour nevű tanár áll, akinek lelkesedése nem ismer határokat: szerintem egész álló nap a zongorát verné és a nótákat ismételgetné. Pedig már jó néhány évtizede ezt teszi. Kristian persze nem pusztán fanatikus, hanem zeneileg roppant képzett: nem csak a történetét ismeri, hanem számos nép zenekultúrájára van rálátása, többek között a miénkre (ismeri a Kodály-módszert, számos karmesterünket, járt két ízben Pécsett is valamilyen kórussal). Örök vidám természetű fickó, akinek ősei egyébként Franciaországból elűzött hugenották (furcsa viszont, mintha csak két inget hordana felváltva).

Nincs is az éneklésben semmi rossz: jól összekovácsolja a közösséget, művel, szórakoztat, nekünk pedig még a nyelv elsajátítását is segíti. Nyilvánvaló (bár nekünk szokatlan), hogy a dán kultúrához, hétköznapokhoz szervesen hozzátartozik. Számomra azonban kissé fárasztó és unalmas már ilyen adagban, ráadásul kissé gyermeteg is, ahogy a sok felnőtt ember önfeledten danolászik a lemenő napról meg virágzó rétről, így azt hiszem, a jövőben inkább csökkentem az aktivitásomat e téren.

A témához kapcsolódóan álljon itt egy kis videó az egyik énekóráról (Kristian a zongora mellett kommandíroz):

 

komment

2009.10.14. 17:36 Udenlandsk

Dér, Bjarke, madárszó

Címkék: portré dán nyelv askov

Ma reggel első ízben láttam deret az udvaron – bizony közeleg már a tél. Pedig ezt leszámítva meglepően jó az idő: már több napja nem esett, és a nap is tartósan süt (remélem, ez így marad a hétvégén is, amikor nagy utat tervezünk Jylland északi részére). Ha jól vagyok informálva, odahaza épp mostanában fordul zordra az időjárás...

Nem sok minden történik, egyhangúan telik ez a pár nap. Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy a nyelvi kurzuson nyolcfős csapatunkat kettéosztva létrehoztak egy haladó csoportot négyünkkel, itt már kimondottan érdekes és produktív munka folyik. Sajnos azonban ez csak ideiglenes megoldás erre a hétre, amikorra sikerült egy másik tanárt találni e célra Bjarke személyében, aki különben újságírást oktat itt.

Bjarke félszeg, bátortalannak tűnő, intelligens figura, nagyjából velem egyidős. Már kér ízben járt Magyarországon (érdekes, hogy azon dánok jelentős része, akivel találkoztam, már volt nálunk). Vele kapcsolatos a következő történet az egyik reggeli gyülekezőről, amelyen olykor egy-egy ember pár percben bemutat, elmond valamit, ami őt érdekli és szeretné megosztani a közösséggel. Bjarke azzal rukkolt elő, hogy őt világéletében érdekelték a madarak énekei, gyermekkorában a szülei vásároltak is neki egy ilyen tartalmú kazettát, ezzel összefüggően szeretne nekünk bemutatni egy kisfilmet. Feltételeztem, hogy madarak énekéről fog szólni, és már önmagában ez abszurdnak tűnt. Amikor pedig kiderült, hogy filmben egyetlen eleven madár és madárfütty sem szerepel, hanem egy férfi dudorászik, miközben kivágott papírdarabokból készített animáció madarakat mutat, a döbbenettől néhány percig nehezen tudtam magamhoz térni. A produkciót komoly arccal és tapssal fogadta a publikum. Mondom, ezekkel a dánokkal nincs rendben valami :)

komment

2009.10.13. 12:01 Udenlandsk

Portré: Chiara

Címkék: portré

Amikor Askovba érkezésünkkor megtudtam, hogy csoportunk tagja lesz egy olasz lány is, megörültem, hogy lesz valaki, aki lendületes temperamentumával némi színt hoz ide az északi szürkeségbe. Nos, a másnap érkező signorina jó példával szolgált arra, mennyire tévesek lehetnek az egyes nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiák.

A kis, 160 cm körüli Chiara Bartolozzi ugyanis kívül-belül százszorta inkább emlékezet egy németre mint bármiféle délire (ámbár a germán vérségi kapcsolatot cáfolja): világos haja, szeme, bőre, nyugodt, visszafogott, némileg szenvtelen viselkedése egy dánnak is becsületére válna.

Az északi jelleg nem korlátozódik pusztán a külsőségekre; a 23 éves lány remekül megtestesíti azt az eminens típust, akit annak idején általános iskolában úgy csodáltunk és utáltunk egyszerre. Irodalmat és filológiát tanult, olaszokra ugyancsak nem jellemző módon több nyelven is tud: németül, angolul, franciául, az egyetemen pedig a dánba is belekezdett (nem is akármilyen eredménnyel: közülünk ő tud a legjobban) – eme tudását jött csiszolgatni ide Askovba, ahol egyébként nyáron már egy rövid kurzus erejéig tartózkodott egyszer.

Munkamódszere pedáns: az órákra számos, bonyolut ám kihüvelyezhetetlen rendszer szerint használatos füzettel érkezik, amelyekbe különféle színű, típusú írószerszámokkal vezeti gyöngybetűit. Öltözete hasonlóan igényes: van például egy finom, elegáns, fehér, oldalt gombolható melegítőfelsője, máskor szűk fekete ruhát visel, ékszereit gonddal válogatja, a dánoktól pedig elsajátíotta és egyénivé fejlesztette a nyaksálviselést.

No persze az ifjú firenzei hölgy sem mindenben tökéletes; nagyon határozatlan például, és neme egyik fő jellemvonásával is bír: imád vásárolni. Egy ízben elsétáltam vele Vejenbe, a kaland vége pedig az lett, hogy a roppant szűkös üzletválaszték dacára is valószínűtlenül sok időt töltöttünk ezekben, én pedig cipelhettem hazafelé neki a sok megvett holmit (mert azt örömmel jelenthetem, hogy az északi emancipáció azért kevéssé hatott rá). Másik fogyatékossága a javíthatalan késési hajlam, de mivel olasz és nő is egyben, ez kétszeres mentség is számára.

Érdekes étkezési szokásai vannak. Először is vegetáriánus, a növényfélékből viszont szokatlanul nagy mennyiséget képes elfogyasztani. Lassan eszik, mindig ő fejezi be utoljára, ilyenkor pedig még szobájába is magával visz a svédasztalról egy jó kupac gyümölcsöt – ám ez sem elég, rendkívüli banánszükségletét külön beszerzéssel fedezi. Tisztában van vele, milyen ételféleségben milyen anyagok milyen hatással vannak a szervezetre, amit olykor ki is fejt nekünk. Alkoholt természetesen nem fogyaszt.

Fiatal kora ellenére már menyasszony. Vőlegényéről és kapcsolatukról azonban furcsamód vonakodik beszélni, amikor pedig mégis megteszi, arcjátéka nem sok jóval kecsegtet az úriember számára (akiről ki tudja, miért, mindnyájan azt feltételezzük, hogy német).

Chiara kedves, kellemes lány, aki legfejlebb körülményességével okoz problémát. Olvasóim  feltételezhetik, hogy természetemnél fogva valahogy szimpatikusnak tartom az egyéniségét. A helyzet azonban az, hogy egy hangos, pergő nyelvű szicíliainak azért valahogy jobban örültem volna...
 

komment

süti beállítások módosítása