Mostani állomáshelyemről – szemben a krogerupi Párizzsal-Rómával – csupán a dán fővárosba ruccantunk ki három napra tanulmányútként. Az út unalmas és bosszúsággal teli volt: előbbi oka pusztán az, hogy a városban már legalább tucatszor jártam, utóbbinak idegesítő útitársaim – élükön remek nyelvtanárunkkal.
Ine már a szervezésben sem brillírozott: gyakorlatilag nekem kellett összeállítani az útitervet, amit aztán ő később kissé kozmetikázott. Nem egy esetben nekem kellett felhívnom a helyszíneken a figyelmet az egyes nyitvatartási időkre, és nógatnom a csapatot, hogy időben odaérjünk a következőhöz, ne késsük le az aztán következőt se. Nem sok eredménnyel, aminek az lett az eredménye, hogy mégis sok helyről elkéstünk, én viszont jó népszerűtlen lettem. Komolyan mondom, nagyon elegem van már a társaságból. A magam részéről a tanulmányút csapnivalóra sikeredett.
De ahogy a mondás tartja: minden rosszban van valami jó. És csakugyan, a legrosszabb dániai utazásom alatt ért az egyik legtanulságosabb itteni élményem Ildikó személyében. Az egyetlen dolog ugyanis, amint Ine képes volt értelmesen megszervezni, az a szálláshely volt. A fele csapat a húgánál aludt, a másik fele (köztük én) pedig korábbi főnökénél, a fent nevezett magyar származású hölgynél, akivel a két este során nagyon sokat és érdekeset beszélgettem.
(Itten az érintett kérésére kimoderáltam a "személyes" részeket).
Ildikót a látszólag egyhangú, lapos munka nem fásítja el, kifejezetten energikus asszony. Nagy érdeklődéssel hallgattam beszámolóját a dánokról és Dániáról, hiszen ő egyszerre látja őket „belülről” és „kívülről”. Jól rá tudott világítani az északi dolgokra magyar szemmel. A főzéstől a politikán át a család és az időjárás témaköreiig rengeteg dolgot kitárgyaltunk; ezeket itt most nincs energiám mind taglalni, a lényeg az, hogy egykori honfitársunk általában meglátja bölcsen a jót olyasmiben is, amit én általában kritikusan látok, így némileg árnyalta több nézetemet – de persze alapvetően nem változtatta meg őket ;)
Talán szakmai ártalom, talán a személyes példa hatása, de rendre-másra invitálja ki családtagjait, ismerőseit, akik közül nem egy fiatal próbálkozik a megtelepedéssel. Csütörtök reggel találkoztunk is közülük a huszonéves Zsuzsával és a harminc körüli Balázzsalnal akik beszámoltak eddig itteni életükről – egy uszodában, ugyanis éltmentőként dolgoznak. Roppant érdekes találkozás volt, ugyanis bár csupa pozitív dolgot mondtak, összességében furcsamód mégsem egy kedvező életkép alakult ki bennünk. Példa erre, hogy András épp aznap készült átvenni kis önkormányzati bérlakásának kulcsát. Persze roppant boldog volt, amikor azonban megmutatta hol van ez a bérlemény, kiderült, hogy egy hosszú, unalmas, szürke és (dán viszonyok között) szegényes környéken. Őszintén szólva erősen bizonytalan voltam, vajon cserélnék-e vele – még a lakás ellenére is. Vagy talán épp amiatt?
