Amikor Askovba érkezésünkkor megtudtam, hogy csoportunk tagja lesz egy olasz lány is, megörültem, hogy lesz valaki, aki lendületes temperamentumával némi színt hoz ide az északi szürkeségbe. Nos, a másnap érkező signorina jó példával szolgált arra, mennyire tévesek lehetnek az egyes nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiák.
A kis, 160 cm körüli Chiara Bartolozzi ugyanis kívül-belül százszorta inkább emlékezet egy németre mint bármiféle délire (ámbár a germán vérségi kapcsolatot cáfolja): világos haja, szeme, bőre, nyugodt, visszafogott, némileg szenvtelen viselkedése egy dánnak is becsületére válna.
Az északi jelleg nem korlátozódik pusztán a külsőségekre; a 23 éves lány remekül megtestesíti azt az eminens típust, akit annak idején általános iskolában úgy csodáltunk és utáltunk egyszerre. Irodalmat és filológiát tanult, olaszokra ugyancsak nem jellemző módon több nyelven is tud: németül, angolul, franciául, az egyetemen pedig a dánba is belekezdett (nem is akármilyen eredménnyel: közülünk ő tud a legjobban) – eme tudását jött csiszolgatni ide Askovba, ahol egyébként nyáron már egy rövid kurzus erejéig tartózkodott egyszer.
Munkamódszere pedáns: az órákra számos, bonyolut ám kihüvelyezhetetlen rendszer szerint használatos füzettel érkezik, amelyekbe különféle színű, típusú írószerszámokkal vezeti gyöngybetűit. Öltözete hasonlóan igényes: van például egy finom, elegáns, fehér, oldalt gombolható melegítőfelsője, máskor szűk fekete ruhát visel, ékszereit gonddal válogatja, a dánoktól pedig elsajátíotta és egyénivé fejlesztette a nyaksálviselést.
No persze az ifjú firenzei hölgy sem mindenben tökéletes; nagyon határozatlan például, és neme egyik fő jellemvonásával is bír: imád vásárolni. Egy ízben elsétáltam vele Vejenbe, a kaland vége pedig az lett, hogy a roppant szűkös üzletválaszték dacára is valószínűtlenül sok időt töltöttünk ezekben, én pedig cipelhettem hazafelé neki a sok megvett holmit (mert azt örömmel jelenthetem, hogy az északi emancipáció azért kevéssé hatott rá). Másik fogyatékossága a javíthatalan késési hajlam, de mivel olasz és nő is egyben, ez kétszeres mentség is számára.
Érdekes étkezési szokásai vannak. Először is vegetáriánus, a növényfélékből viszont szokatlanul nagy mennyiséget képes elfogyasztani. Lassan eszik, mindig ő fejezi be utoljára, ilyenkor pedig még szobájába is magával visz a svédasztalról egy jó kupac gyümölcsöt – ám ez sem elég, rendkívüli banánszükségletét külön beszerzéssel fedezi. Tisztában van vele, milyen ételféleségben milyen anyagok milyen hatással vannak a szervezetre, amit olykor ki is fejt nekünk. Alkoholt természetesen nem fogyaszt.
Fiatal kora ellenére már menyasszony. Vőlegényéről és kapcsolatukról azonban furcsamód vonakodik beszélni, amikor pedig mégis megteszi, arcjátéka nem sok jóval kecsegtet az úriember számára (akiről ki tudja, miért, mindnyájan azt feltételezzük, hogy német).
Chiara kedves, kellemes lány, aki legfejlebb körülményességével okoz problémát. Olvasóim feltételezhetik, hogy természetemnél fogva valahogy szimpatikusnak tartom az egyéniségét. A helyzet azonban az, hogy egy hangos, pergő nyelvű szicíliainak azért valahogy jobban örültem volna...
