Ezen a héten őszi szüntet van a dán tanulóknak, így Askovból is kereket oldott minden bennszülött – csak mi, külföldiek maradtunk péntek délutánra az épületben. Már Krogerupban is kedveltem az ilyen családias hétvégéket; ha túl sokan vagyunk, akkor túl személytelen a társaság, így viszont az a néhány itt maradó mindig jobban egymásra lel.
Délután újra besétáltunk a „városba”, Vejenbe. Már többedszerre jártam ott; habár néhány üzletet meg a könyvtárat leszámítva tulajdonképpen az égvilágon semmi nincs ott, jólesik az a néhány kilométeres séta odáig meg vissza. Próbáltunk egy kávézót keresni, ahol elüldögélhetnénk, de bizony még a helybéliek is csak hosszas gondolkodás után tudtak útbaigazítani: végül egy McDonalds és egy cukrászda keverékére emlékeztető egységben kötöttünk ki porból rögtönzött forró csokoládénkat iszogatva.
Este játszottunk. Először asztalifocit, majd átnyergeltünk az asztaliteniszre – orcátlanul kihasználva azt az adottságot, hogy a pingpongasztallal egy térben tárolják a bulikra tartogatott sörkészletet :) Hamar kiderült, hogy a csoporttársaimnál jobban játszom, viszont az is, hogy különös szomszédom, Lars nálam is ügyesebb (ez a fickó tele van meglepetésekkel), így párosban Ágival jól kikaptunk.
Szombaton újra kirándulást szerveztünk, ezúttal a legközelebbi valamirevaló városba, a Jylland keleti szélén, a tengerparton innen 20 km-re fekvő Koldingba mentünk. Itt már el lehet tölteni értelmesen egy napot: van egy komoly vára, több múzeuma, egészen hangulatos kis belvárosa – csakhogy társaságunkban két hölgy is akadt, így a békesség kedvéért inkább velük jártuk az üzleteket. Ezúttal különös módon nem is annyira bántam: én is szétnéztem LEGO-fronton illetve egy-két könyvesboltban. A főtéren épp maratoni gyaloglóversenyre készültek, és egy egészséges étkezést népszerűsítő kampányba is botlottunk (bioalmával kínáltak; mivel azonban mióta csak Dániában vagyok, mindig is bioélelmet ettem, nem volt túlságosan nagy újdonság számomra a dolog).
Boguslaw mindenáron le akart menni a tengerpartra. Tulajdonképpen ez nem is a tenger, csak egy hosszú öböl belső vége, ráadásul cseppet sem hangulatos rakpart, de hogy az egyébként nem túl sok vizet zavaró lengyelnek is kedvére tegyünk, engedtünk neki. Nem kellett volna. Az egyébként is kellemetlen hideg és – nem találná ki az olvasó – szél odalent rendkívül zavaró volt, ráadásul nélkülözte azt a hangulatot, ami Rømø szigetén kísérte. Az olasz Chiara nem is bírta tovább, így az ipari létesítményekkel szegélyezett unalmas rakpart végigsétálásának ambiciózus lengyel tervéről le kellett mondanunk. A kocsihoz visszafelé sétáltunkkor belebotlottunk egy öreg, mulatságosan nagy adó-vevő készüléket cipelő, terepszínű uniformisban ténfergő katonával, aki annak ellenére, hogy szokatlan módon nem beszélt angolul, mindenáron útba akart igazítani bennünket valahová – rejtély, hogy miért, ugyanis mi pontosan tudtuk, hová akarunk eljutni és hogyan. Odahaza az üres házban csendes beszélgetéssel töltöttük az estét. Éreztem, hogy a hideg széllel bírkózástól kissé megfáztam, így vasárnap inkább ki sem dugtam az orrom a szobámból.
Vasárnap délután aztán újra felpezsdült az élet, ugyanis a szünet idején Familiekursus (családi kurzus) számára ad otthont Askov. Ez tulajdonképpen egy rekreációnak és egy szekuláris lelkigyakorlatnak a keveréke: megjelenik a színen vagy száz ember (leginkább nagyszülők és kisiskolás korú unokáik, néha szülők is), akik az intézmény által szervezett mindenféle játékkal foglalják el magukat. Pontosan nem egészen világos számomra, hogy ez miért jobb, mintha egyszerűen csak a nagyszülőknél nyaralnának a gyerekek, de szemmel láthatólag elterjedt és nem is olyan rossz szokás – elvégre így nem csak egymással, hanem más nagyszülőkkel-gyerekekkel is találkoznak. Az már persze más kérdés, hogy a lármás zsivajtól az ember nehezen tud elaludni este, de hát ekkora áldozatot meghozhatunk a családok öröméért ;)
