Az időjárásról csak most számolok be ideérkezésem után először, főleg mert ezen a téren túl sok újdonság, változatosság nincs. Szél, eső, sok szél, kevés eső, pici nap, kevés szél, sok eső – nagyjából ez a minta ismétlődik. Amikor Magyarországról elindultunk, utunk jó részén kifejezetten meleg volt még. Amint azonban elhagytuk Kiel környékét és közeledtünk a dán határ felé, mintha egy áttetsző takaró alá bújtunk volna be – és hopp, a napsütéstől néhány hónapra el is búcsúzhattunk.
A hőmérséklet úgy tíz fok körül mozog. A rövidujjú holmimat azóta sem kellett elővenni, sőt, a vékonyabb esőkabát önmagában nem is elég, jó, ha vastag pulóvert húz alá az ember. A fűtést a szobákban már bekapcsolták, de a közösségi helyiségekben néha bizony elég hűvös van.
Sjællandon hozzászoktam az esős-borús napokhoz. Tulajdonképpen nekem nincs ellenemre a nedves levegő, bár azért így tél felé közeledve nem túl kellemes (persze mit nem adtam volna odahaza a nyári kánikula idején ezért a klímáért). Valahogy itt Jyllandon azonban mintha még szeszélyesebbek lennének az elemek. Nem túlzás azt állítani, hogy 10-15 percenként teljesen megváltozik néha az idő: a szemetelő esőt minden előzmény nélkül rövid időre szikrázó napsütés követi (ez majdnem minden nap előfordul néhány percre), aztán megint heves zápor kezd rá. Ez a gyakorlati életet eléggé megnehezíti: nem nagyon lehet hosszabb kirándulást, sétát, kerékpározást kivitelezni úgy, hogy az esőt megúsznánk. Persze erre azért fel lehet készülni, de még így, az országban eltöltött hónapok után is meglep, mennyire rá tud szedni hívogatásával a napocska csak azért, hogy jót nevessen odafentről, amikor fedezéket keresve menekülünk az eső elől, hogy aztán a szél egy-kettőre felszárítsa rajtunk elázott ruhadarabjainkat. Tegnap például sétáltam egy órát a faluban, ezalatt körülbelül ötször kellett beállnom tető alá majd pedig elővenni a napszemüvegemet.
És ezzel érkeztünk el a jyllandi klíma legkülönösebb eleméhez, az állandó szélhez. Az állandó erős szélhez – nem véletlen hogy itt találták fel az elektromos szélkereket, amelyekből mindenütt látni errefelé. Kétségtelen, hogy ha valamiből Dánia nagyhatalom, akkor az a kimeríthetetlen szél. Tulajdonképpen mivel állandóan fúj, az ember ehhez is hozzá tud szokni, nem annyira zavaróak még az erős lökések sem, eltérően Magyarországtól, ahol a fúvások mindig zűrzavarokat okoznak (érdekes módon ez a hóhelyzethez hasonló: Moszkvában ez valahogy sosem gond, Budapesten viszont mindig).
Ezzel együtt jól együtt lehet élni az időjárással. Főleg, ha dánnak születik az ember – akkor a metsző szélben is egy szál ingben sétálhat zavartalanul.
