Dániában a legfeltűnőbb nemzeti sajátosság, hogy bárhová tekintünk, a zászlót nagy eséllyel a ott látjuk lobogni. Magyar szemmel különös lehet az a rajongás, amivel a dánok a nemzeti lobogójukat körülveszik – sőt, talán minden más szemmel nézve is különös lehet, leszámítva talán a svájciakat. Ez a szokatlan rajongás kétféle jelenségre engedhetne következtetni: erős nacionalizmusra (ilyen célú felhaszálásra látunk példát Oroszországban), vagy arra, hogy egyéb identitásképző elem híján ezzel próbálják a polgárokban a nemzettudatot erősíteni (erre is lehetne példát hozni mondjuk egy Magyarországgal szomszédos állam esetében). Nos, Dániában egyikről sincs szó, a lobogó egyszerűen az egészséges mértékű dánság kifejezésre juttatása. Hogy mennyire távol van ez a jelkép a nemzetieskedéstől, azt talán az a tény illusztrálja legjobban, hogy a dánok egy bizonyos életkor alatt a piros-fehér zászlócskát csak afféle partikelléknek tekintik, mint monjuk a léggömböt, hiszen elmaradhatatlan kelléke a családi-baráti összejöveteleknek. Nálunk a kollégiumban az egyik első dolog, amit a diákok beszereztek, egy-két (egyenként tíz darabot tartalmazó, egyébként minden közértben kapható) papírzászlókészlet volt, amelyekből (mondjuk sörösüvegekben dugva) minden közösségi helyiségbe helyeztek néhányat.
Persze amikor benő a gyerekek feje lágya, fontos helyére kerül életében a lobogó, amit az azt körülvevő számos szokás, hagyomány és jogszabály is hangsúlyoz. Ilyen, hogy (bizonyos kivételektől eltekintve) köz- és magánterületen egyaránt csak a dán zászló lehet felvonva – semmilyen más külföldi nem! Az értékes textíliának továbbá fel- és levonáskor tilos a földhöz érnie, ami egyszer, amikor Cornellal lebocsátottuk az iskola igen méretes sajátját, nem kis gondot okozott nekünk. Amikor pedig összehajtjuk, akkor a fehér sávos résznek belül kell lennie. Emellett külön trükkje van a sokszor tíz métert is meghaladó magasságú zászlórúdra való felhúzásnak illetve megfelelő rögzítésnek.
Ez egyébként a világon a legrégebben ma is használatban lévő nemzeti lobogó, amely mintájában (más-más színösszeállításban) a többi északi ország számára is alapul szolgált (történetéről és különféle származékairól egy tekintélyes alaposságú kötetet láttam Kronborg ajándékboltjában). Eredetét nagy konstantini mítosz lengi körül: eszerint a XIII. század elején egy, az észtekkel Tallinnál vívott csata során a mennyből hullott alá a dán sereghez, amely így győzelmet aratott. Történetileg igazolva azonban csak a XIV. századtól létezik.
De milyen is ez a zászló? Többféle típusa létezik: a klasszikus, „normális” forma neve a „dannebrog” („dán szövet”); ez a téglalap alakú, nagy felületű lobogó, amelyet mindnyájan ismerünk. Ennek egyik alváltozata a „splitflag”, ami a dannebrog kétágú (villásfarkú) változata, és hivatalos szervek használják a szárazföldön (például a hadsereg; átlagpolgárok számára nem is engedélyezett, bár ennek ellenére több magánhajón láttam díszelegni). A másik alváltozat az „orlogsflag”, ami a splitflag mélyebb bíbor árnyalatú változata, és csak a haditengerészet meg néhány kivételezett szervezet használhatja a tengeren. A másik, furcsább, hosszú és keskeny csíkszerű a „vimpel”.
A kettő nemcsak egyfajta sajátos dizájnban különbözik, hanem funkciójukban is. A vimpelt például egész évben folyamatosan, éjjel-nappal kint lehet hagyni. A dannebrog klasszikus változatát csak nappal lehet a zászlórúdon tartani: hajnalban kell felhúzni, és napnyugtakor le kell ereszteni; ez pedig nem csak amolyan konvenció, hanem megszegőit meg is bírságolhatják érte. Vannak viszont napok („flagdage”, zászlónapok, vagyis nemzeti ünnepek, mint például a királyi család tagjainak születésnapja, vagy nagypéntek, amikor szép szokásként országszerte félárbócra eresztik), amikor kifejezetten elvárás a fellobogózás. Emellett megbecsült vendégek érkezésekor is használják. A Dániára újabban (kb. 15 éve) jellemző élénkülő nacionalizmus fontos kelléke a lobogó; főleg a német határhoz közeli területeken fordul elő, hogy demonstratíve használják. Egy arrafelé lévő, a miénkhez hasonlatos kollégiumban minden nap közös felvonással kezdődik, amely során hazafias dalokat énekelnek (nem kis gondot jelent, hogy a zászlónak épp a dal befejezésére kell a rúd tetejére felérnie).
A "rangidős" dannebrog, az "ország zászlaja" Koppenhágában, a Holmen-erődsziget Sixtus-bástyáján lobog - sajnos csak messzirő látható. Ennek a mintáját követve készül állítólag valamennyi többi.
Funkcióját olyan komolyan veszik, hogy még hozzájutni sem lehet akárhol, csak engedéllyel rendelkező boltokban – ennek köszönhető, hogy ezt a gyakorlatilag minden háztartásban meglévő használati tárgyat eddig hónapok alatt csak egyetlen üzletben láttam árusítani. Rejtély, honnan szerezhetik be...
