Mikor Krogerupban a kurzus elején a résztvevők bemutatkoztak, egy gyakran visszatérő motívumra figyeltem fel az életrajzokban: a dán fiatalok nagyjából fele említette, hogy középiskola után fél-másfél évet töltött valami egzotikus helyen a harmadik világban (jellemzően Afrikában) az „MS-szel”. Ez annyira természetes volt számukra, hogy nem is nagyon magyarázták, mi is tulajdonképpen ez az MS. Később is többször szóba került, és kiderült, hogy ez valamiféle jótékonysági szervezet, de egyéb részleteket sokáig nem tudtam. Egészen péntekig, amikor egy tanulmányi kirándulás keretében éppen ezt az intézményt látogattuk meg Koppenhágában.
Az MS a Mellemfolkeligt Samvirke név rövidítése (angolul Association for International Cooperation, vagyis Nemzetközi Együttműködés Szövetsége). Civil szervezet, amelyet a világháború végén, 1944-ben hoztak létre (jellemző dán módszerrel, azaz alulról szervezve) azzal a céllal, hogy a háborús károkat társadalmi munkával orvosolják, újjáépítsék az országot. (Ilyen munkálatok nem sokkal később Magyarországon még nagyobb volumenben folytak, azonban nem ilyen szervezettséggel.) Az újjáépítés munkatáborok formájában folyt, amelyek hasonlóak voltak a mi kommunista építőtáborainkhoz, ám Dániában akkoriban még inkább a felnőttek és nem a fiatalok dolgoztak ezekben. Már az első időkben működtek külföldön is, de elsősorban itt a kontinensen; nagy szerepet játszottak az 1956-os magyar menekültek segítésében is.
Később, amikor Dánia nemcsak hogy újjáépült, hanem a világ egyik leggazdagabb államává vált, úgy gondolták, hogy ha már ilyen szépen működik a szervezet, akkor keresnek számára valami újabb célt, és ezt a fejlődő világ segítésében találták meg. Így vált az MS mára egy fejlesztési-segélyezési szervezetté, amely 47 országban tevékenykedik (elsősorban Afrikában és Dél-Amerikában), sokukban helyi kirendeltséget is fenntart. Alapelve szerint a helyi demokráciákat akarja erősíteni különféle ideológiai, politikai, egészségügyi, infrastrukturális projektek megvalósításával, amelyeknél nagy hangsúlyt helyez a helyiek bevonására (persze úgy, hogy azért a menedzsment dán legyen: a kivitelező csapatban átlag 1-20 dán mellett 10-50 bennszülött tevékenykedik). Az egész koncepciója és működése nagyon hasonlít az uniós fejlesztési projektekre Magyarországon: a fejlettebb partner kitalál valamit, ami szerinte a fejletlen partnernek jó (legtöbbször egyébként valóban az), és ad egy csomó ideológiai és anyagi segítséget ennek megvalósítására.
Még később még jobban szélesítették a tevékenységüket: már nem csak a klasszikus észak-déli segélyezési vonal működik a szövetségen belül, hanem a dél-dél együttműködés is, amikor a különböző fejlődő országok egymást segítik. Vannak aztán afejlett világra, elsősorban Európára koncentráló projektjeik is olyan témákban, mint például a klímaváltozás, kereskedelem, mezőgazdasági politika. Ez utóbbi kapcsán tartottak 2005-ben Hong-Kongban a WTO-tanácskozás alkalmával egy médiaeseményt, amikor aktivistáik tarka teheneknek öltözve támaszkodtak összeaszott fekete emberi csontvázakra, így hívva fel a figyelmet arra, hogy míg a szegény országokban tömegek tengődnek napi egy dollárból, addig az Unióban a szarvasmarhák napi hét dolláros dotációt kapnak. Habár ez a kérdés valóban fontos, az MS dán szárnya egyre inkább beleesik abba a hibába, hogy médiaszervezetté válik; látogatásunk alkalmával kalauzunk is szinte kizárólag abból a szempontból mérlegelte munkájukat, hogy milyen volt az adott akció médialefedettsége. A hong-konginak például remek, a New York Times és a Herald Tribune is címoldalon hozta; azonban hogy ennek a valóságra milyen hatása lesz, eléggé vitatható. Na persze kérdés, hogy egy ilyen szervezet milyen más hatékonyabb eszközt választhatna.
Az MS-nek mintegy 10.000 tagja van (köztük intézmények is), akik rendszeres tagdíjat fizetnek (évente 2000 DK). Emellett (bár a megnevezésük NGO, vagyis nem-kormányzati szervezet) a dán kormánytól illetve más támogatóktól is szereznek pénzt, így évente mintegy 200 millió DK költségvetésből gazdálkodnak (ennek 90%-a megy külföldre). 60 fő fizetett főállású, és 250 önkéntes munkatársuk van, utóbbiból 200 más országokban tevékenykedik. Nem számít közéjük az az átlag évenkénti 500 fiatal, akik – krogerupbeli társaimhoz hasonlóan – önkéntesként segítik a munkájukat néhány hónapig egzotikus vidékeken.
Mint általában a régóta jól működő dán intézmények – akár a népfőiskolák, akár a szakszervezetek –, úgy az MS sem a jó dolgukban elkényelmesedett polgárok hobbijaként indult, hanem valamilyen ténylegesen létező hazai probléma gyakorlatias megoldására hozták ügyesen létre. Habár ez még most is igaz, de már kevésbé, hiszen látszik, hogy manapság inkább a jómódú dánok ifjú gyermekeit küldi világot látni ilyen-olyan kegyes célok örve alatt – rendesen tetemes egyéni anyagi hozzájárulás igényével. Kétségkívül hasznos az ilyen világlátás egy fiatalember számára, de azt kellett megállapítanom, hogy ismereteiket mégsem bővíti olyan széles horizonton, ahogy azt az ember gondolná. A harmadik világban tett erőfeszítéseik minden bizonnyal hasznosak, de van némi kétségem, hogy az erre fordított erőforrásokat nem lehetne-e e célok érdekében hatékonyabban felhasználni. Ami pedig a különféle kampányaikat illeti, ezek szinte minimális eredményt hoznak, gyakorlatilag bevallottan a résztvevők ilyen-olyan önös közösségi, szakmai vagy szórakozási céljait szolgálják elsősorban.
Az tehát a véleményem, hogy az Mellemfolkeligt Samvirke egy felnőttképzési, utazási, közösségépítő klub dán fiatalok számára. Pusztán abban különbözik más ilyen kluboktól, hogy utóbbiak nem is akarnak másnak látszani, mint amik...
