Ez volt az első hosszú hétvégénk, és nagyszerűen sikerült. Minden hónapban tartunk egy ilyen alkalmat, amikor a dánok négy napra hazautaznak a családhoz, így csak mi, küldöldiek maradunk úgy egy tucatnyian a házban. Először tartottam tőle, hogy unalmas és magányos lesz, de épp ellenkezőleg sikerült: olyan, mintha egy nyüzsgő nagyvárosból átkerülne az ember egy kis faluba, ahol mindenki mindenkit ismer és számon tart. Még étkezni is egy asztalnál tudtunk mindannyian, nagyon családias volt.
Pénteken délután elkerekeztem Simon ócska biciklijén Fredensborgba, megnézni a királyi rezidenciát (erről a beszámolót lásd az Utazgatón). Habár nyirkos-borús idő volt, már olyan régen késztültem ide, hogy ez sem tarthatott vissza. Ezt leszámítva kellemes út volt: dimbes-dombos utacskákon, malmok és tanyák mellett egy szűk óra alatt értem a megyeszékhelyre, ami meglepően kis hely. Eredetileg csak a kastélyt építették ide, ami köré lassan egy település épült (nagyjából úgy, mint nálunk Gödöllőn). A kastélyt és a parkját leszámítva nem is nagyon van semmi látnivaló. Sajnos a palota július kivételével zárva van a publikum előtt, így csak a parkban tudtam biciklizni, de az is kellemes volt.
Hazafelé majdnem eltévedtem, pedig térképet is vittem magammal; úgy látszik, a kerékpárutak nem mindig egyértelműek.
Este asztaliteniszetzünk, majd megnéztük a Valhalla c. dán rajzfilmet, amit a dán nyelvtanárnő adott, hogy a kultúrával és a nyelvvel is ismerkedjünk (feliratozva néztük). 1986-ban készült, tehát majdnem akkor, mint a Macskafogó, és nagyjából ugyanolyan kultikus szerepe is van itt, de messze nem éri el ezt a színvonalat; igazából az egész egy roppant primitív, fantáziátlan történet, és a kidolgozás sem különösebbn ötletes. De legalább az északi mitológiáról megtudtam többet.
Szombaton nem vártam be a kései brunch-t, korán megreggeliztem, és irány Helsingor (megint Simon biciklijén, és megint szomorkás időben). Itt is nagyon tartalmas volt a napom: megtekintettem Kronborgot, a Szent Olaf-templomot, és az egykori Kármelita kolostort; mindegyik tetszett, de leginkább ez utóbbi volt különösen hangulatos. Kronborgban történt egy érdekes intermezzó: a dán szokás szerint a bejárat mellett falnak támasztott kerékpárt kifelé jövet nem találtam a helyén. Kissé ideges lettem, elvégre is kölcsönjármű, de hamar kiderült, hogy a portás(nő) tette félre; figyelmeztetett, hogy egyrészt a kastélyban tilos kerékpározni (bár én csak a bejáratig mentem vele), másrészt hogy lakatoljam le, mert el fogják lopni. No lám, mégsem olyan biztonságos a város, mint azt mondják? Eddig még sehonnan sem lopták el, bár lehet, hogy csak azért, mert még dán viszonylatban is feltűnően ócska.
Épp vacsoraidőben értem haza. Vacsora után megtanítottam az egész csapatot mocsarazni; nagyon tetszett nekik, és mindenki bekapcsolódott, aki a házban volt; úgy éreztem, ezalatt a hétvége alatt mi külföldiek sokkal közelebb kerültünk egymáshoz – és ez egyöntetű véleménye volt mindenkinek. A játék után lefeküdtem, mert kimerített a nap, de a többiek még éjjel főzni kezdtek, és azután kezdtek el filmet nézni... úgy látszik, nem szokásuk aludni :)
A vasárnap még ennél is jobban sikerült, azt hiszem, eddig az eddig legjobb napom volt itt. Először is remek, napsütéses idő volt szinte egész nap. Reggel Koppenhágába utaztam, ahol megint megnéztem néhány fontos látványosságot: az Amalienborgot, a Rosenborgot, körbesétáltam a Christiansborn kormányzati negyedet és néhány nagyon hangulatos utcát, kora délután pedig még visszamentem a Nemzeti Múzeumba, ahol a múltkor nem tudtam befejezni néhány tárlatot. Most sem – háromkor ugyanis találkánk volt Detkóval a főpályaudvaron. Szombat este érkezett, és nagyon jó volt egy régi ismerőssel találkozni. Különös érzés volt itt, messze otthontól sétálgatni vele. Mivel már többször volt itt a városban, sok újat tudott mutatni séta közben, és jókat beszélgettünk. Nemsoká véletlenül egy Studenterhuset nevű diákkávézó mellett kötöttünk ki, amit szintén jól ismert (készített is ide valamikor egy arculati pályázatot); épp olyan szerencsénk volt, hogy a vasárnap délutáni swing táncklub folyt. Be is ugrottunk, iszogattunk, megettem a hazulról hozott sütikéjét (nagyon jólesett), és táncoltunk is. Megbeszéltünk, hogy jövő vasárnap is visszatérünk ide.
Hat órára a külvárosba mentünk egy katolikus templomba. Szinte csordultig volt külföldiekkel, túlnyomórészt fülöp-szigetekiekkel – a protestantimzus a helyi középosztály vallása, míg a bevándorló alsóbb osztályok katolikusok. Egy német pap tartotta angolul a misét; jó hosszan, de érdekesen és érthetően beszélt, amúgy modern nyugati módon a padsorok között sétálgatva, élénken gesztikulálva. A déliek szokásának megfelelően sok (taizéi jellegű) ének volt, és két szín alatti áldozás. Nagyon jó volt végre egy hónap után szentmisén részt venni; ilyenkor tűnik fel, hogy az embernek az ilyen lelki dolgok is mennyire tudnak hiányozni.
Mise után elbúcsúztam Detkótól, és hazavonatoztam. Az állomásról egy rövidebb erdei úton kellett átvágni, amit most tettem meg este sötétben. Mivel azonban telihold volt, még ez a séta is kifejezetten kellemes volt – ahogyan az egész nap.
Kalandjaim eredményeképp új képek láthatóak a fényképtárban a következő helyeken: Fredensborg, Koppenhága, Kronborg, Helsingor, illetve nem rég lett frissítve Humlebaek, Crossing Borders és Krogerup.
